Ferenczi Gábor fejlesztési lehetőségekről tárgyalt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületével

Ferenczi Gábor, a térség országgyűlési képviselője kedden délután látogatást tett a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének menhelyén, ahol az egyesület képviselőivel az állatvédelem aktuális helyzetéről, a menhely működéséről és a további fejlesztési lehetőségekről egyeztetett. Jelezte, hogy a kérdést Gajdos László miniszter elé fogja vinni.

A város országgyűlési képviselője, Ferenczi Gábor kedden meglátogatta a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének menhelyét. Az egyesület arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a képviselő nem először járt náluk. Már korábban, még országgyűlési képviselővé választása előtt is ellátogatott a menhelyre, akkor macskaalom-adománnyal segítette az ott élő állatokat.

A mostani találkozó során az egyesület bemutatta azokat a fejlesztéseket is, amelyeket Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával sikerült megvalósítani. A támogatásnak köszönhetően javultak a mentett állatok elhelyezési körülményei, és a menhely befogadóképessége is bővült.

Az egyeztetés egyik kiemelt témája a menhely humánerőforrás-helyzete volt. Az egyesület jelezte, hogy a folyamatosan növekvő feladatok miatt nagy szükség lenne legalább egy főállású állatgondozó alkalmazására. Egy civil állatvédő szervezet számára azonban egy teljes munkabér és annak járulékai hosszú távon rendkívül komoly anyagi terhet jelentenek.

Ferenczi Gábor a találkozón jelezte, hogy az ügyben egyeztetni kíván Gajdos László miniszter úrral, és megvizsgálják, milyen lehetőségek állhatnak rendelkezésre annak érdekében, hogy segítséget kapjon a
szervezet a szükséges munkaerő biztosításához.

A képviselő arról is beszélt, hogy az állatvédelemmel kapcsolatos kérdések és a területen működő civil szervezetek tapasztalatai a kormányzati egyeztetések során is napirendre kerülhetnek.

A találkozón részt vett Kecskés Fanni hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő is.

Az egyesület elmondta: fontos számukra, hogy a döntéshozók közvetlenül is megismerjék a civil állatvédő szervezetek mindennapi munkáját, eredményeit és problémáit. Az egyesület bízik abban, hogy a mostani egyeztetést további szakmai párbeszéd és konkrét együttműködés követheti.

állatvédelemfejlesztésFerenczi GáborGajdos LászlóHódmezővásárhelyHódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületevásárhelyi hírek