A második turisztikai kerekasztalt szervezte a város

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezte meg a második turisztikai kerekasztalt, a Turisztikai Piknik nevű eseményt, amelynek célja összehozni a vásárhelyi turisztikában érdekelt feleket, hogy új ötleteket alkossanak közösen.

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében elárulta, hogy már volt egy hasonló kerekasztal. Kihangsúlyozta, hogy az elmúlt évben 5,6 %-os növekedés mutatkozott a turisztikában. Elmondta, hogy a strandfürdő és uszoda hozza a legtöbb vendéget a városba, különösen a sportesemények kapcsán. Kiemelte, hogy az orvos-turizmus is fellendülőben van, ezzel kapcsolatban már tárgyalások is folynak a kórház területén lévő önkormányzati ingatlan privát-egészségügyi szolgáltatás céljából történő bérbeadására.

Megemlítette, hogy sokan vannak, akik annyira megszerették Vásárhelyet kirándulásuk során, hogy ide is költöztek. Példaként a sokak által ismert holland házaspár esetét hozta fel.

A gazdaság fejlesztését a turizmuson keresztül is próbálják elérni. Ennek érdekében a belvárost is felújítják, a hódtói pihenőparkban ilyen célból helyezték el a hangtálat, és dolgoznak azon, hogy egy Thomas Dambo szobor kerüljön a Kása-erdőbe. Világszerte 5 millió turistát mozgatnak meg ezek a szobrok, úgyhogy a környezettudatosság mellett a turizmus fellendülését is el lehet érni ezzel a szoborral.

„Tisztában vagyunk a szerény lehetőségeinkkel, ezért próbálunk fejleszteni.” – mondta, majd sorba vette a városháza tornyának a felújítását és megvilágítását, a kőfal rekonstrukcióját és leendő kivilágítását, a Rotary sétányt illetve a zöldterületek gondozásának eredményét, a kellemes, szép városképet. A turistáknak kedvez az is, hogy lovas-túra útvonalakat is kijelöltek.

A polgármester elmondta, hogy ahogyan az osztrák sportturizmus célpontja Celldömölk, úgy Vásárhelyen is a kerékpárutak, az uszoda és a 14 lovasudvar közreműködésével lehetne akár öttusa desztináció is.

A polgármester kiemelte, hogy Herczeg Barbara, az önkormányzat stratégiai tanácsadója azért kezdeményezte ezt az összejövetelt, hogy a felek megismerkedjenek egymással, közösen gondolkodjanak Hódmezővásárhely turisztikai jövőjéről, a lehetőségekről, együttműködésekről és kihívásokról.

Ha valamit szívvel lélekkel csinálnak, az vonzani fogja az embereket. – hangsúlyozta Márki-Zay Péter, aki azt ígérte a jelenlévő turisztikában érintetteknek, hogy keressék az önkormányzatot, a jó ötleteket támogatin fogják.

Tülkös Ildikó a Tourinform Iroda vezetője a résztvevőknek felajánlotta a szakmai segítségét, megerősítette a polgármester szavait, hogy a Tourinformba betérő turisták értékelik a város rendezettségét és nyugodtságát. Az első kerekasztalról elárulta, hogy kialakítottak programcsomagokat, különböző célcsoportokkal, amelyeket kiadványokban is rögzítettek. A cél – fogalmazott – mindenképpen az, hogy a jelenlegi 52 ezer vendégéjszaka száma növekedjen.

Gál Boglárka főigazgató a város kulturális intézményrendszerét mutatta be, mert tapasztalatai szerint sokan nem ismerik mindegyik elemét. Vázolta a Tornyai múzeum, az Alföldi Galéria és a Németh László Városi Könyvtár és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtár, valamint a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ idei évre szervezett programjait, valamint azokról a városi rendezvényekről is beszélt, amelyeknek szervezésében és lebonyolításában az intézményrendszer részt vesz. Kiemelte, ezekre a programokra lehet építeni turisztikai programokat is.

Katona Zsolt pedig a Török Sándor strandfürdő és Gyarmati Dezső sportuszoda, valamint a kemping-komplexum szolgáltatásairól beszélt az egybegyűlteknek.

A prezentációkat követően a jelen lévők workshopon vehettek részt, ahol ismerkedés után a közös ötletelésé volt a főszerep.

  • IMG_3550
  • IMG_3553
  • IMG_3558
  • IMG_3559

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!