A Magyar Mérnöki Kamara elnöke hosszú posztban kritizálta Lázár Jánost – nem partnerként kezelték a mérnököket

Kicsit eső után köpönyegnek tűnik bár hogy egy másik mondást is idehozzunk: jobb későn, mint soha. Wagner Ernő posztja arról árulkodott, hogy ne erre számított a szakma, amikor az építészeti és mérnöki területet kvázi önálló minisztériumi tárcába tették. Nem partnerként kezelték őket, hanem végrehajtóként. A magyar építészeti törvényről szóló rendelkezések sem fedik le a teljes szakmát. Arra is magyarázatot adott, hogy miért csak most, a választások után szólalt meg.

Elveszett illúziónak nevezte és ezzel a címmel írta meg posztját Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke. Abban reménykedett, hogy amikor létrejött az építési és beruházási tárca, majd annak folytatásaként az Építési és Közlekedési Minisztérium, sokan joggal remélték, hogy végre valódi szemléletváltás következik, nagyobb szakmai súly, kiszámíthatóbb beruházási rend, komolyabb mérnöki jelenlét a döntés-előkészítésben.

Több valóság, és kevesebb díszlet

– szavaiból kivehetően ez volt a vágya a szakmának és személy szerint neki is.

Hamar jött azonban a kijózanodás, ahogy fogalmaz, és ez nem cinizmus, hanem a valóság iránti tisztelet.

a mögöttünk hagyott időszakról többé nem akarunk önáltató mondatokban beszélni … csak ebből a tisztább beszédből születhet valódi szakmai remény.

Ugyanis ami volt, az nem egy új rendszer építése volt, hanem a cselekvés látszata.

Azt is leírja, hogy a mérnök nem azért van jelen egy ország működésében, hogy az elkészült döntésekhez műszaki lábjegyzetet fűzzön. Hozzátette, hogy az elmúlt évek egyik legsúlyosabb tapasztalata éppen az volt, hogy az építésgazdaság jelentős része a lebegtetés állapotába került. A feltételes közbeszerzések rendszere önmagában jogi eszköz. Lehet indokolt, lehet racionális, lehet átmeneti megoldás.

Volt közbeszerzés, de nem volt szerződés, fedezet, forrás. Márpedig még ezekben az esetekben is a mérnökök sok munkát tettek egy-egy projektbe.

Volt, ahol tizenhét elnyert feltételes közbeszerzési eljárás sem vezetett el valódi megvalósulásig. És voltak szimbolikus projektek is, amelyek körül ugyanúgy megmutatkozott: a politikai akarat látszata nem azonos a forrásbiztonsággal, és a bejelentés nem azonos a teljesítéssel.

Wagner elárulta, ezekről eddig azért hallgatott a kamara, mert nem akart, nem is lehetett volna közvetlen politikai tevékenységet folytatniuk.

volt egy időszak, amikor minden szakmai köztestület láthatta, milyen ára lehet annak, ha a hatalom a kritikát nem partneri jelzésnek, hanem ellenséges fellépésnek tekinti. Láttuk, mi történt másokkal. Láttuk, mi lett az orvosi kamara sorsa … intézményt kellett őriznünk.Mert egy ország építésgazdaságát nem lehet következmények nélkül a bizonytalanság üzemi állapotában tartani.

Igaz, teszi hozzá, nem is hajlottak meg szolgai módon.

A mögöttünk hagyott évek közéleti légköre sok tekintetben nem a józanságról, nem az arányérzékről, és végképp nem a méltóságról szólt. A közbeszédet túl gyakran uralta a harsányság, az ellenségképzés, a plakátnyelv, a fröcsögés kultúrája.

Pozitívumként emelte ki az id. Rubik Ernőről elnevezett hiánypótló mérnöki díjat.

Emellett elmondta rövid véleményét is Wagner Ernő a magyar építészetről szóló törvényről. Saját bevallása szerint a cím első pillantásra emelkedettnek, kulturálisan kifejezőnek hat, csakhogy az építésgazdaság világa ennél sokkal tágabb és aki a magyar építészetről ír törvényt, az a valóság töredékéről rendelkezik, a többit pedig hallgatásba száműzi. Az építésgazdaság hatvan százaléka ugyanis nem magasépítés, a magasépítés hatvan százaléka nem építészet. Márpedig a teljesség dimenziójának láthatatlanná tétele nem kommunikációs apróság.

Wagner szerint a következő időszak nagy kérdése nem az, hogy hangosabb lesz-e a mérnöki közélet. Nem is az, hogy sikerül-e több protokolláris gesztust kiharcolni. A valódi kérdés az, hogy a mérnöki tudás végre oda kerül-e, ahová tartozik: a döntések elejére. A mérnöknek partnernek kell lennie, em pusztán egy végrehajtónak.

A borítókép illusztráció.