A zsinagógában emlékeztek a holokauszt vásárhelyi áldozataira vasárnap késő délelőtt.
Hódmezővásárhelyen a vészkorszak idején nem állítottak fel gettót, köszönhetően Beretzk Pál akkori alpolgármesternek, aki szembeszállt az ezzel kapcsolatos paranccsal. A zsidókat nem zárták el különített városrészbe, hanem saját otthonaikban kellett maradniuk a deportálásukig. A vásárhelyi zsidóság elhurcolása 1944. június 16-án kezdődött. A helyi hatóságok ekkor koncentrálták a zsidókat a zsinagóga, az egykori zsidó iskola és a hitközségi székház környékére. Június 17-én indult meg a nyolcszáz ember deportálása először a szegedi téglagyár tranzitgettójába, ahonnan később az auschwitzi és lengyelországi megsemmisítő és haláltáborokba, illetve az ausztriai Strasshofban lévő lágerbe indultak a vagonok. Az ausztriai táborba kerültek jelentős része túlélte a Soát, azonban Auschwitzból csak kevesen térhettek haza; az elhurcolt 700-nál is több vásárhelyi zsidóból négyszázan estek áldozatul a holokausztnak.
– Ahhoz, hogy két közösség, két nemzeti vagy vallási közösség békében és szeretetben éljen egymással, a sok tisztességes ember jó szándéka, akarata, áldozatos cselekvése kell. Ahhoz viszont, hogy két közösség meggyűlölje egymást, néhány hitvány ember rossz szándéka is elég. Mi Vásárhelyen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a zsidó és nem zsidó lakosság körében egyaránt számos olyan kiváló ember akadt, aki a zsidó és nem zsidó vásárhelyiek együttműködéséért tevékenykedett – mondta a megemlékezésen Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, aki felidézte a ’48-as honvédeket megörökítő Plohn József munkásságát, aki mintegy 3000 néprajzi tárgyú fotójával hagyta ránk a múltat.
Felidézte továbbá a több mint 35 évig a város országgyűlési képviselőjeként dolgozó Sándor Pál alakját, aki megalapította az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülést. Megemlítette Beretzk Pál városvezető alpolgármestert is, aki azt mondta: amíg a polgármester a hivatalt vezeti, addig gettó nem lesz Vásárhelyen. – Kedves vásárhelyi zsidó honfitársaim! Fogadják városunk minden jóérzésű lakójának együttérzését mindazokért a szenvedésekért, amelyeket a közösségüknek el kellett viselnie! Jó, hogy itt vagytok velünk, közöttünk, nagyszerű dolog, hogy együtt élhetünk itt Hódmezővásárhelyen – mondta.
Fináli Tibor, a Mazsihisz elnöki megbízottja beszédében azt hangsúlyozta, hogy a zsidó hagyomány számára az emlékezés nem csupán múltidézés, hanem cselekvés is, olyan tett a jelenben, amely magában foglalja a múlt iránt érzett felelősséget, kötelességtudatot és az önbírálatot. – A múltat felidézve alakítjuk a jövőt, és ma itt, a zsinagógában érezzük, hogy a jövő nem magától formálódik. A jövőt azok alakítják, akik nem félnek megszólaltatni a fájdalmat, és nem félnek szembenézni a veszteséggel. A veszteségünk mérhetetlen… Éppen ezért gyűltünk össze, hogy kimondjuk: a hódmezővásárhelyi mártírok emléke nem halványulhat el. Nem engedhetjük, hogy a feledés lassú pora befedje őket. Nem engedhetjük, hogy hiányuk megszokottá, természetessé váljon. Vásárhely zsidó közössége nem egyszerűen jelen volt ebben a városban, hanem része volt a város szövetének, hozzájárult fejlődéséhez: gyárak, üzemek, kereskedések, orvosi rendelők, ügyvédi irodák, iskolák, szociális intézmények munkájával, szorgalmuk lenyomatával. Vásárhely nem lenne az, ami, ha a zsidó közösség nem építette volna fel együtt a jövőt. Éppen ezért nagyon fájdalmas, hogy néhány év alatt a megkülönböztető törvényekkel elsorvasztották, hogy azután 2–3 hónap alatt végleg eltöröljék – mondta.
– Egy másik városban egy másik megemlékező egy konkrét példát mondott el egy vörös hajú kislányról, akibe egy szőke hajú, kék szemű kisfiú volt szerelmes. De egy nap a kislány már nem ért oda az iskolába, ahová ez a kék szemű kisfiú annyira szeretett járni, hogy találkozzon vele. Ez a kislány az emlék, nem az egy fő, akivel aznap kevesebben lettünk. Az ember az emlék, nem a szám. A szám mögé el lehet bújni, lélek nélkül, lelkiismeret nélkül. Több mint 700 embert veszített ez a város, az ország, a közösségünk. És ezek közül több mint százötvenen gyermekek vagy fiatalok voltak. Mekkora szüksége lett volna az országnak ezekre az emberekre, amikor eljött a felszabadulás. Mekkora erőt, mekkora tartalékot, szeretetet és munkát hagyott a közöny elveszni! Még akkor is, ha itt Vásárhelyen volt olyan egyén, aki ellenállt annak, hogy itt gettó legyen – utalt Beretzk Pál alpolgármesterre Károlyi K. Sándor, a Mazsihisz elnöke.
Hozzászólások lezárva.