Továbbra is csúszik Kapu Tibor űrmissziója

Továbbra sem tudni, mikor indulhat majd el a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a NASA és az Axiom Space közös űrmissziója, az Axiom-4, amelyben egy magyar asztronauta, Kapu Tibor is részt vesz. Személyében több mint 45 év után lesz újra űrhajósa Magyarországnak.

Szerdán a SpaceX rakétáján fedeztek fel egy szivárgást, ezért kellett ismét eltolni a fellövést, csütörtökön pedig a NASA azt közölte, hogy tovább tolódhat a küldetés, mert meg kell vizsgálniuk a nyomásjelzést az ISS egyik, orosz gyártmányú modulján, a Zvezdán, amelyen nemrég karbantartást végeztek az űrhajósok egy hiba miatt.

A Zvezdán 2019-ben fedeztek fel először szivárgást, és azóta rendszeresen foglalkoznak is ezzel az ott tartózkodó űrhajósok, ahogy azt a nemrég végzett karbantartás is mutatja. A NASA közlése szerint a modul így most nem is szivárog, de mint írták, a küldetés eltolásával több idejük lesz az orosz Roszkoszmosszal közösen megállapítani, hogy pontosan mi a helyzet a Zvezdával, és szükség van-e további karbantartásra.

Azt így továbbra sem lehet tudni, hogy mikor indulhat el az űrbe az Axiom-4, erről csak később fognak majd megosztani információt.

Ez egyébként már nem az első csúszás, annyira, hogy április végén még arról volt szó, hogy a küldetés május 29-én indul majd. Szűk egy hónappal később aztán júniusra halasztották a fellövést, hogy aztán június 9-én, vagyis hétfőn az erős szelek miatt megint eltolják azt. Szerdán aztán a rakéta szivárgása miatt nem indultak el, most pedig az ISS is közbeszólt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!