sajatbanner

Több mint ötszáz adag bolognai húsos tésztát főztek a rászorulóknak a Mátyás utcai Olvasókörben vasárnap

Negyvenhetedik alkalommal szervezték meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Minden Fiatal Magyarországa és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület közös étel- és ruhaosztó akcióját, amelyet szeptember második vasárnapján a Mátyás utcai Olvasókörben tartottak meg.

„Nehéz a tanévkezdés, 12.200 forintból elég nehéz. Örülök, hogy van ez a ruhaosztás, találtam egy-két dolgot a kisfiamnak és magamnak is, de elsősorban neki melegebb ruhákra lenne igazán szüksége” – mesélte portálunknak egy nő, aki a ruhaosztásra négyéves kisfiával érkezett. Elmondta azt is, hogy betegsége miatt az anyagi helyzetük kifejezetten nehézkes, viszont a kéthetente megrendezett karitatív alkalmakat is nagy segítségnek érzi.

Nagy Sándorné Esztertől, a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesétől megtudtuk, hogy nagyjából tizenöt zsák adományruhát helyeztek ki szeptember második vasárnapján, a kínálatban pedig vegyesen lehet találni férfi, női és gyerekruhákat is, jelenleg főként nyári jellegű viseletet. „Játékot most szervezési okokból nem tudtunk hozni, van néhány kabát, vastagabb pulóver és sok cipőt is hoztak. Most még a nyári dolgok futnak, de nemsoká átállunk a téli ruhákra” – vázolta az önkéntes, hozzátéve azt is, hogy az egyesület folyamatosan kapja az újabb ruhaadományokat, így egyelőre van stabil utánpótlás a jövőbeni osztásokra is.

Egyelőre még a nyári darabok voltak túlsúlyban a 11-kor kezdődő ruhaosztáson

Az önkéntescsapat aktuális összetétele eltért a szokásostól, a főzés azonban a szokott rend szerint zajlott. Ezúttal négyüstnyi bolognai húsos tésztát készítettek, desszertnek pedig croissan-t osztottak. „Ötven kiló darálthúst és ugyanennyi tésztát főztünk, nagyjából ötszáz adaggal terveztünk ma” – árulta el hírportálunknak Takács Gergő önkéntes, aki azt is elmondta, hogy száz feletti adagmennyiséggel készültek a helyben fogyasztók részére, házhoz szállításra pedig körülbelül négyszáz ebédet készítettek össze. „Jelentkeznek hozzánk folyamatosan, új önkéntesek is vannak, több ételt tudunk csinálni, mint pár hónappal ezelőtt” – állapította meg.

Ötven kiló húsból és ugyanennyi téstából készítettek körülbelül ötszáz adag ebédet

„Nyolc helyre viszem ki az ételt, összesen huszonhárom főnek, közülük mindegyik rászoruló. Most például van olyan cím, ahová hét gyereknek viszek ételt, ahol csökkent képességű, illetve állami gondozásból kivett gyermekeket nevelnek. Igyekszünk legalább kéthetente egyszer segíteni” – mesélte portálunknak Szabó Ferenc, a hódtói körzet megválasztott önkormányzati képviselője, a Tiszta Vásárhelyért Egyesület elnöke.

Elmondása szerint azok az emberek és állapotok, amelyekkel önkéntesként találkozik, rendszerint érzelmileg is megérintik, különösen akkor, amikor még nem is ismeri személyesen a nélkülöző embereket, akiknek viszi az ételt.

Valószínűleg fordítva működöm, mint sok mindenki más, én akkor érzékenyülök el, mikor még nem ismerem őket személyesen, ha megismertem, akkor onnastól egy emberrel állok szemben, akinek esetleg tudok segíteni

– vázolta Szabó Ferenc, aki októberben fogja elkezdeni képviselői munkáját a város 6-os számú körzetében.

Ételszállítói körútjára is elkísérhettük Szabó Ferencet, aki többek között egy értelmileg sérült gyerekeket nevelő idős nő házához is vitt ki ebédet. A nevelő nem érzi különösebben nehéz feladatnak a sérült gyerekek gondozását, elmondása szerint ez számára olyan, mint másoknak a varrás. „Ez tölti ki a mindennapjaimat és az életemet. Ahol tud az ember, ott segít és ők azok, akiknek nagyon kell segíteni. Látom rajtuk a hálát és azt az igazi, őszinte mosolyt, amit csak ők tudnak adni. Ez többet ér, mint egy Nobel-díj – fogalmazott. Az ételosztással kapcsolatban azt mondta, azért is tartja hasznosnak, mivel a gyerekek számára ez azt az élményt tudja nyújtani, hogy ők sincsenek kiszorítva a társadalomból. „Nagyon jó, hogy ők is kapnak ilyenkor, mert ők is a városnak a lakói” – jegyezte meg.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!