Szeptember második felében kezdik építeni a trollszobrot a Kása-erdőben
A Kása-erdei „titkos” helyszínen – ami hamarosan nem lesz olyan titkos – kezdik el építeni napokon belül a trollszobrot, vagyis egy kedves erdei lényt, aki várja majd a gyerekeket – számolt be Márki-Zay Péter a VTV Időben című műsorában. Kiderült, a projekt kivitelezéséhez önkénteseket is keresnek, illetve olyanokat is, akik faanyagot tudnának felajánlani.
A Thomas Dambo dán művész által megálmodott, városunkban megépíteni tervezett trollszobor által kiváltott vitákról korábban mi is többször beszámoltunk portálunkon. Az alkotás, ahogyan a világ más pontjain, nálunk is újrahasznosított faanyagból készül majd, ami a polgármester szerint egy „rendkívül európai, rendkívül nyugati és keresztény koncepció„, ahogyan az is, hogy nálunk is helyi önkénteseket vonnak be a munkákba. Az alkotó ragaszkodik hozzá, hogy csak használt fából készüljön a szobor, ehhez vásárhelyi vállalkozók máris nagy számban ajánlottak fel raklapokat. Ilyet is elfogadnak még,
de most elsősorban nagyobb fadarabokra van szükség, szarufa-, gerenda-méretűre, ami nem vadonatúj, hanem bontott, használt faanyag
– mondta el Márki-Zay Péter, hozzátéve, ha valakinek van ilyen még használható állapotban, azt szívesen fogadják.
Elhangzott, a dán csapatnak napi váltásban 4-8 helyi önkéntesre is szüksége lesz a saját 6-8 fős csapatuk mellé. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy éppen ezért még várják önkéntesek jelentkezését. Akit ez érdekel, az onkentes@hodmezovasarhely.hu email-címen jelentkezhet – ugyanitt várják azok jelentkezését is, akik a fentebb leírtaknak megfelelő faanyagot tudnának felajánlani.
Igazi dán szellemben fogják ezt készíteni, önkéntes munka, egészség, környezetvédelem, adakozás: azt gondolom, hogy ezt a kultúrát akarjuk elterjeszteni, csodálatos példája lesz a trollszobor ennek
– fogalmazott Márki-Zay a napokon belül induló projekttel kapcsolatban.
A polgármester a csütörtöki Időben-ben a fenti mellett sok más témáról is beszélgetett Kozó Attila szerkesztővel, például arról, hogy immár kijelölték a kórháznak ajándékozott klímák helyét, jövő héten már a szerződést is aláírják. De kitértek az ukrán nagykövet szerdai látogatására is, a polgármester Magyar Péternek átadott levelére, ahogyan szó volt az ATEV-bűzről, a városban jelenleg zajló kisebb fejlesztésekről is, mindemellett visszatekintettek a közelmúlt olyan rendezvényeire, mint a Mozgásban Vásárhely vagy a Kéklámpások Napja.
A teljes adást itt visszanézheti:

Hozzászólások lezárva.