Kategória
Városunk
A vásárhelyi tankerületi iskolákban 34 dolgozó és 15 diák fertőzött
A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a november 25-i adatok alapján a Hódmezővásárhelyen fenntartott intézményei vonatkozásában 34 fő igazolt pozitív fertőzött dolgozóról és 15 fő tanulóról tudnak.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
A tavalyi 166 millió negyedére esett vissza a vásárhelyi mozi forgalma
Amint lehetséges, újra kinyitna a vásárhelyi mozi, de szinte az összes decemberre tervezett film bemutatóját elhalasztották. A filmszínház épületét korábban megvásárolták, így bérleti díjat nem kell fizetniük.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Három megyében tevékenykednek a vásárhelyi katonák
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében támogatják az egészségügyi dolgozók munkáját és öt városban látnak el járőri feladatokat a hódmezővásárhelyi helyőrség katonái.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Bár zárva tartanak az intézmények, nem maradunk kézműveskedés nélkül
A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vasárnaponként videókat mutat be karácsonyi dekorációk elkészítéséről. Ezen túl közzétesznek egy karácsonyi mesét, vasárnaptól kezdődően pedig minden nap pedig káprázatos fényben pompázik az épület.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Már megvásárolható a Szeretem Vásárhelyt Egyesület naptára
A Kincses Vásárhely 2021 naptárból származó bevételt az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskolának, érzékelő-terápiás szoba kialakítására ajánlja fel az egyesület.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Új oktatási eszközöket kapott a Kalmár
A Modern Városok Program része a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum fejlesztése. AKalmár Zsigmond Szakközépiskola új eszközöket kapott, amiket a gyakorlati oktatásuk során fognak használni. Ezeket ama adta át dr. Márki-Zay Péter…
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
56 főből csak 1 tünetmentes pozitív bölcsődei dolgozót találtak a héten Hódmezővásárhelyen
Erről az örömteli hírről számolt be Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója. A héten megszűrt 56 munkatársból egy fiatal, tünetmentes pozitív dolgozót találtak.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Ma is számíthatunk időszakos vízhiányra Hódmezővásárhelyen
Az ALFÖLDVÍZ Zrt. tájékoztatja Felhasználóit, hogy az alábbi helyszíneken hibaelhárítási munkálatokat végez .
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Hódmezővásárhelyen az elvonások ellenére kompenzálásokról döntött az önkormányzat
Hódmezővásárhely önkormányzata az idei rendkívül helyzetben szűkös anyagi lehetőségeit mérlegelve az év végéhez közeledve az alábbi döntéseket hozta.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
Roma felzárkóztatási konferenciát tart holnap online a hódmezővásárhelyi önkormányzat
A roma felzárkóztatásai és lehetőségei címmel Hódmezővásárhely városa online konferenciát tart csütörtökön 10 órától.
Tovább a cikkre!
Tovább a cikkre!
