Szombaton délután nyílt meg az Alföldi Galériában a Varázsos vonalak című grafikai kiállítás, amely a T-ART Alapítvány, a szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött kollekciójából válogatva az elmúlt hatvan év legnevesebb magyar grafikusainak munkáiból nyújt ízelítőt. Nem is akármilyet.
Nagy Imre művészettörténész a tárlatnyitó bevezetőjében hangsúlyozta, közel 70 műalkotás és csak 2 festmény látható a T-ART Alapítvány, a szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzött kollekciójából válogatott, az Alföldi Galériában szombaton megnyílt kiállításán.
Tenk László, Munkács-díjas és Tornyai-plakettes festőművész köszöntőjében kiemelte, hogy feleségével, Tenk Zsóka gobelinszövővel, majd az alapítvány kuratóriuma tagjaival a legjobb jóindulattal próbálták a legjobb művészek munkáit begyűjteni.
A Vásárhelyi kiállítás a második ilyen bemutató, az elsőt Sopronban tavaly nagy sikerrel rendezték meg.
Garami Gréta művészettörténész megnyitójában arról beszélt, a mai digitális vizuális kultúra időszakában a grafikák offline technikája akár terápiás is lehet, azok a mindennapi stresszből való kilépést jelentik. A kollekció átfogó módon képes átölelni a műfaj hazai grafikai ’60-as, majd a ‘2000-es évek törekvéseit.
– Hódmezővásárhely nekem majdnem olyan, mintha a második szülővárosom lenne. Igaz, hogy Nagybányán születtem, de amikor a képzőművészeti pályára kerültem, Magyarországon éltem, Debrecentől Miskolcig sok helyen megfordultam, és Vásárhelyre is eljutottam, ahová ötven éve járok. Minden Őszi Tárlaton részt vettem, és azt hiszem, hogy amit itt megkaphat az ember, azt mind megkaptam. 1986-ban viszonylag fiatalon Tornyai-plakettet, néhány éve pedig az életműdíjat is átvehettem. Itt mindig nagyon jól éreztem magam, jó kapcsolataim alakultak ki, ezért számomra nagy öröm újra itt lenni – mondta Tenk László.
A T-Art Alapítvány 1990-ben jött létre. Az volt a célja, hogy a megváltozott világhoz segítsék alkalmazkodni a kollégáikat.
– Hamar kiderült azonban, hogy az új világhoz közönség is kellene, hiszen korábban nem igazán volt saját közönségünk. Az állam volt az egyetlen szereplő, amely vásárolt tőlünk, kiállított bennünket, vagy támogatott minket. Amikor ez megszűnt, szükség lett arra, hogy az emberek megismerjenek bennünket. Ehhez kortárs gyűjtemények kellettek. 1990-ben még alig léteztek ilyenek. A Ludwig Múzeumnak volt ugyan egy kisebb európai kortárs gyűjteménye, amelybe néhány magyar alkotó is bekerült, de ezen kívül nem nagyon volt hasonló kezdeményezés. Ezért az elsők között kezdtünk el egy kortárs gyűjteményt létrehozni. Megpróbáltam meggyőzni a kollégákat: ha egyetértenek a céljainkkal, akkor legjobb munkáik közül ajánljanak fel egyet az alapítvány számára. Ezeket a műveket nem tudtuk volna megvásárolni. Az egyetértő művészek így tulajdonképpen alapítókká váltak – mondta.
Tenk László azt is elárulta, hogy kezdetben a saját ízlése alapján választottak. Később létrejött a kuratórium, és onnantól kezdve már az döntötte el, kit hívjunk meg, kik azok az alkotók, akik nélkülözhetetlenek a gyűjtemény szempontjából.
A meghívott művészeket először kiállításokra hívták meg az alapítvány által támogatott alkotók közé.
– Nem mindenki volt a barátom, sokan inkább kollégák vagy távolabbi ismerősök voltak. Ha azonban úgy érezték, hogy ez a közösség megfelel az ő szakmai színvonaluknak és jövőképüknek, akkor gyakran ők is felajánlottak egy művet. Így alakult ki a gyűjtemény. Voltak olyan alkotók is, akik nem ajánlottak fel munkát, de mi mégis úgy gondoltuk, hogy nélkülözhetetlenek, ezért más módon szereztük be a műveiket. Most az utolsó évünket töltjük, mert az alapítvány a megszűnés felé halad. Jelenleg valamivel több mint hatszáz műtárgyunk van. Egy korábbi megállapodás alapján a teljes gyűjtemény a szolnoki Damjanich János Múzeum tulajdonába kerül. Egyelőre még csak kezelésre adjuk át, de az alapítvány megszűnése után múzeumi gyűjteményként működik tovább – vázolta a gyűjtemény jövőjét, mely így egyben marad.
A T-ART Alapítvány gyűjteménye jelenleg körülbelül 600–620 műből áll. A szolnoki múzeum mellett azért döntöttek, mert nagy felelősség volt számukra, hogy a gyűjtemény megfelelő helyre kerüljön, ott pedig vállalták ezt.
– Korábban megpróbáltunk együttműködni az Óbudai Múzeummal is. Egy norvég alaphoz benyújtott pályázat keretében az egykori Zichy-kastély felújított északi szárnyában művészeti központot szerettünk volna létrehozni. A pályázat előkészítése jól haladt, de közben megszakadtak a norvég támogatások, később pedig már nem sikerült nyernünk. Szolnokon viszont nagyobb fogadókészséget tapasztaltunk. Régi kapcsolatok kötnek oda is, akárcsak Hódmezővásárhelyhez, vagy Tatabányához, és a múzeum vállalta a gyűjtemény befogadását. Ez azért különösen fontos, mert így egyben maradhat a kollekció. Ha az alapítvány megszűnt volna megfelelő utódlás nélkül, az ügyészség különböző hasonló célú alapítványok között osztotta volna szét az anyagot. Pedig a gyűjtemény igazi értéke éppen az összefüggéseiben rejlik – mondta Tenk László.
A több mint hatszáz mű körülbelül fele grafika. Ez az anyag valamivel erősebb is, mint a festészeti rész, mert a sokszorosított grafikáktól az alkotók könnyebben meg tudtak válni. Ugyanakkor a legjelentősebb festőiktől is találhatók egy-két-három a gyűjteményben. Az idő egyelőre inkább igazolni látszik a művekkel kapcsolatos döntéseket. Azok közül az alkotók közül sokan, akiknek az első katalógusait még a kilencvenes években adták ki, később Kossuth-díjasok, vagy más jelentős szakmai elismerések birtokosai lettek.
Az alapítvány körülbelül 120 művésztől őriz alkotásokat, közülük már 36-an elhunytak. Ezek pótolhatatlan értékek, és jelentős részük most ezen a kiállításon is látható.
A megnyitón közreműködött Suhanyeczné Puskás Barbara gordonkaművész, a kiállítás augusztus 23-ig látható az Alföldi Galéria földszinti termeiben.
Nézzen meg néhányat a kiállított grafikákból:
Hozzászólások lezárva.