Regényt érdemelne a 125 éve született Németh László élete

Az író csupán 3 és fél évet töltött a városban, a gimnázium tanáraként, de az Égető Eszter című regényével beírta Vásárhelyt a magyar irodalomba, az itt befejezett Iszonnyal pedig önmagát a világirodalomba. A 125 éve, 1901. április 18-án született Németh Lászlóra az 50 éve róla elnevezett városi könyvtárban emlékeztek pénteken este.

„Minden érdekes lehet, csak érdekesen kell csinálni! A tudás, az érdeklődés nem öncélú dolog!” – idézte Németh Lászlót a városi könyvtárban az író születésének 125. évfordulója tiszteletére rendezett konferencián Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium mesterpedagógusa, aki emlékeztetett arra, hogy az író 1957-es Kossuth-díjának átvételére ugyan – jelzésértékkel – nem ment el, de az azzal járó, akkor jelentős összegnek számító 50 ezer forintot a gimnázium könyvtárának adományozta.

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében az író hétköznapi vásárhelyi életéről villantott fel emlékképeket, és azt mondta, hogy Németh László itthon érezte magát Vásárhelyen.

Füzi László irodalomtörténész, aki Németh Lászlóról egy viszonylag nagyobb lélegzetű munkát írt, és azóta résztanulmányokat is készített, a konferencia egyik előadójaként azt mondta, hogy még mindig lehet új dolgokat elmondani, és az is fontos, hogy időről időre elővegyük és ismételjük mindazt, amit tudni kell róla.

– Ennek az az oka, hogy folyamatosan árnyalódik a róla alkotott kép. Egy életrajz vagy monográfia szükségszerűen egy korszakot foglal össze, de számos részletkérdésre nem tud kitérni. Ezeket külön vizsgálatokban lehet feltárni. Számomra például fontos kérdés volt, hogy bár Németh László szorosan három-három és fél évet töltött Vásárhelyen, illetve lazábban ennél hosszabb ideig kötődött ide, a háború utáni időszakban ez egy szükséghelyzet is volt. Ugyanakkor innen továbbment, például Sajkódra, és az úgynevezett „őrület éveiben” előfordult, hogy egyetlen év alatt akár tizenkét helyen is lakott. Ez felveti a kérdést, miért nem tért vissza Budapestre. Ennek nem családi okai voltak, hanem inkább a kor rendkívüli feszültségei játszottak szerepet. Ezek a feszültségek mélyen hatottak rá, és nála az állandó mozgásban, bolyongásban fejeződtek ki.

Hozzátette, hogy az író Vásárhelyen belül is többször költözött: például a Kristó-Nagy családtól a gimnáziumba, majd vissza. Amikor Vásárhelyre került, már akkor is felmerült benne, hogy Kecskemétre menne, később pedig, amikor Sajkódról Budapestre költözött, és lakást kapott, rövid időn belül ismét Kecskemétre vágyott.

– Ezek az állandó késztetések és mozgások nehezen értelmezhetők. Korábban ezt adottságként fogadtuk el, ma azonban egyre inkább felmerül a „miért” kérdése. A válasz részben a korszak történelmi terheltségében keresendő: nemcsak a háború utáni útkeresésben és az új rendszerhez való alkalmazkodásban, hanem a Rákosi-korszak, majd az 1956-os események hatásaiban is. Ezek mind olyan kényszermozgásokat idéztek elő, amelyek beépültek az életútjába – tette hozzá. – Mindezek mellett hogyan tudott alkotni. Vásárhelyen például hét drámát írt, illetve fejezett be. Itt fejezte be az Iszonyt, és megírta az Égető Eszter című regényt is. 1948–49-ben tanulmányokat írt, miközben tanított is. A tanítás során a tantárgyak összevonása kapcsán kialakította egy nagy kultúrtörténeti munka vázlatát is. Mindezt három év alatt, folyamatos mozgás közben, hiszen hol ő utazott Budapestre a családjához, hol a családja látogatta meg őt. Emellett gyakran elvágyódott más helyekre is: hosszabb időt töltött például Sárospatakon, Debrecenben barátainál, rokonainál. Ezeket a mozgásokat és élettörténeti elemeket fontos lenne részletesen feltárni, mert a hagyományos, szövegközpontú elemzések ezekkel kevésbé foglalkoznak. Nálunk sokáig az volt a gyakorlat, hogy elsősorban a műveket vizsgálták, életrajzi szempontból kevesebb elemzés született. Pedig Németh László esetében különösen fontos az alkotó és a művei közötti kapcsolat, valamint az alkotói személyiség lélektani folyamatai. Számos műve csak ebből a nézőpontból érthető meg igazán.

Füzi László szerint Grezsa Ferenc irodalomtörténész (aki több monográfiát is írt Németh László korszakairól) nagy érdeme, hogy a kutatás alapjait megteremtette, és egy egész korszakra kiterjesztette, miközben hatalmas dokumentumanyagot tárt fel. Ugyanakkor ezek az anyagok nem mindig épültek be a szövegközpontú elemzésekbe. Ma már egyre inkább megfigyelhető, hogy a kutatás az alkotói személyiség felé fordul, illetve a fiatalabb kutatók részéről megjelenik az igény a történeti elemzésre is.

– Németh László nemcsak író volt, hanem történelmi szereplő is, aki bizonyos helyzetekben fontos közéleti szerepet vállalt. Olyan fogalmakat vezetett be, mint a „harmadik út”, a „minőség” vagy a „szocializmus”, amelyek elemzése ma is zajlik. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy fiatal kutatók fedeznek fel újra korábban már tárgyalt gondolatokat, és új szempontok szerint értelmezik azokat. Ez is mutatja, hogy életműve folyamatosan értelmezésre késztet. Gondolkodása a nemzeti függetlenség kérdéskörében is jelentős, így természetes módon illeszkedik a történeti elemzések körébe. Vásárhelyi évei különösen érdekesek. Egyrészt nagyon termékeny időszak volt ez számára, különösen a tanítás terén. Másrészt azonban nem szabad elfelejteni, hogy személyisége erősen ellentmondásos, feszültségekkel teli volt. Ebben az időszakban is jelen voltak ezek a belső konfliktusok. Például a morfiumhasználat is része volt az életének, amely az Égető Eszter című művében is megjelenik. Többször eljutott az öngyilkosság gondolatáig is; fennmaradtak olyan feljegyzések, amelyekben gyakorlatilag a végrendeletét fogalmazta meg.

Füzi László szerint ezért találó az a megfogalmazás, hogy Vásárhely egyszerre volt számára idill és feszültségekkel teli időszak. Nemcsak a lelkes diákok és a tanítás öröme volt jelen, hanem a korszak bizonytalansága és saját belső vívódásai is. 1945 és 1948 között az ország egészében is jelentős átalakulások zajlottak, ami az ő életére is hatással volt.

– Mindezek miatt fontos lenne a rendelkezésre álló dokumentumok további feltárása. Bár sok minden ismert – például a feleségével, gyermekeivel és barátaival folytatott levelezése, naplói és művei –, valószínűleg még ma is rejtőznek feltáratlan anyagok, akár családi gyűjteményekben is. Meggyőződésem, hogy ezek az évek akár egy regény alapjául is szolgálhatnának. Az én érdeklődésem is egyre inkább az irodalomtudomány felől az alkotó ember felé fordul, aki mindezt megélte. Ez azért fontos, mert egy rendkívül gazdag és jelentős személyiségről van szó, akinek az életét és belső folyamatait érdemes minél teljesebben megérteni és bemutatni – mondta.

Gulyás Martin történész, a konferencia másik előadója szerint Németh László országos jelentőségű alkotó, a 20. századi magyar prózairodalom egyik megkerülhetetlen szereplője. Bár a népi írók közül talán a legkevésbé vállalt közvetlen politikai szerepet, kulturális tekintélye így is meghatározó volt, életműve pedig maradandó értéket képvisel.

– Munkásságában kiemelkedő a regényirodalom, amely bár a mai középiskolás generáció számára nem mindig könnyű olvasmány, mégis fontos és hasznos. Emellett jelentős az a sajátos egyensúly, amelyet a politika és a kultúrpolitika határán alakított ki annak érdekében, hogy művei megjelenhessenek. Ez jól mutatja, hogyan viszonyul a mindenkori politikai rendszer az értelmiséghez. A politikához való viszonyát alapvetően két tényező határozta meg. Egyrészt törekedett arra, hogy művei publikálhatók legyenek, ami bizonyos kompromisszumokat igényelt. Másrészt fontos oktatáspolitikai és művelődési elképzelései voltak, és ezek megvalósítása érdekében – rendszerektől függetlenül – igyekezett javaslatokat tenni, illetve együttműködni a hatalommal. Oktatási koncepciójában egy 6+6+6 éves iskolarendszer szerepelt, amely erősen szakmaorientált lett volna. Nem pusztán elméleti tudás átadását tartotta fontosnak, hanem az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását. A népi írók egyik meghatározó alakjaként fontosnak tartotta, hogy a paraszti kultúra értékei és tapasztalatai is beépüljenek az oktatásba, és összekapcsolódjanak a klasszikus műveltséggel. Ezek az elképzelések azonban csak korlátozottan valósulhattak meg, leginkább a 60-as években nyílt némi lehetőség rá, de áttörést nem hoztak – sorolta.

Úgy látja, hogy az író életműve ma már nagyrészt feltárt és jól kutatott. – Bár további árnyalásra mindig van lehetőség, alapvetően helyén kezeljük a munkásságát, és nem szorul jelentős átértékelésre. Számos magas színvonalú kutatás foglalkozik vele, így az érdeklődők számára is könnyen hozzáférhető a róla szóló tudás. Ugyanakkor érdemes felhívni a figyelmet más, hasonlóan jelentős, de kevésbé ismert életművekre is, mint például Fekete István vagy Tersánszky Józsi Jenő munkássága, akik hosszú ideig háttérbe szorultak. Németh László ezzel szemben megkapta azt az elismerést, amely életműve alapján megilleti; a feladat inkább az, hogy ezt a tudást szélesebb körben is hozzáférhetővé tegyük – állapította meg.

A konferencia előtt a résztvevők megkoszorúzták az író, a könyvtár előtt álló mellszobrát.