sajatbanner

Nincs változás a megyei iparkamara vezetésében

Tisztújító közgyűlést tartott a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara. A következő 4 évben is Kőkuti Attila, a hódmezővásárhelyi Tornádó International Jármű – és Gépgyártó Kft. ügyvezetője tölti be az elnöki tisztséget.

Kőkuti megválasztását követően elmondta, a következő négy évben folytatják a már megkezdett munkát, vagyis azt, hogy továbbra is cégszerűen irányítják a kamarai szervezetet. Tehát a korábbiaktól eltérően csapatmunkában készül egy üzleti terv a működéshez, amit a kamarai tisztségviselők fogadnak el, vagy javaslatot tesznek annak módosítására. A szervezet pedig ez alapján végzi a tevékenységét – magyarázta.

Kőkuti Attila kiemelte, emellett továbbra is, hasonlóan az elmúlt 30 évhez, számos rendezvényt, előadást szervez a kamara, gyakran ingyenesen. Megjegyezte, ezek nem csupán az elhangzott információk miatt fontosak, hanem azért is, mert itt találkozni tudnak egymással a vállalkozók, kapcsolatot tudnak építeni, információt tudnak cserélni, ezt pedig a munkájuk során is hasznosítani tudják.

Szólt arról is, hogy a BYD beruházása megmozgatja majd a vármegye gazdaságát, ugyanakkor pozitív és negatív hatásai is lesznek annak, éppen ezért úgy döntöttek, hogy kérdőív formájában rendszeresen megkérdezik majd a vállalkozások véleményét a BYD építkezése kapcsán.

Fotó: Colour b’ART Film&Photo

A mostani választásokat követően az alelnökök személye is változatlan maradt a CSKIK-nél: az ipari tagozat esetében Gellért Ákos, a Naturtex Kft. ügyvezetője, a kereskedelmi tagozat esetében Palotás Sándor, a Dél-Farm Kft. vezetője, a szolgáltatási tagozatnál Tóth Gábor, a PC Trade Systems Kft. ügyvezetője, míg a kézműipari tagozat esetében Török László, a Török Kulcsszervíz tulajdonosa maradt az alelnök.

A térségi elnököket illetően egy változás történt, a csongrádi térség elnöki pozícióját már nem Horváth János, hanem Bozó Tamás tölti be. Ugyanakkor Horváth János megkapta a csongrádi térség tiszteletbeli elnöke címet. A hódmezővásárhelyi térségben Hajdú József, a szentesi térségben Nagypál Szilárd, a makói térségben Gergely Gábor, a mórahalmi térségben Fehér Éva, míg a kisteleki térségben Fekete Istvánné maradt az elnök – tájékoztatott a kamara.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!