Megvan a közoktatásért felelős államtitkár

Összeállt az oktatási tárca felsővezetése.

A modern iskola nem adminisztratív rendszer, hanem a gyerekek fejlődésének, kíváncsiságának, tehetségének és biztonságának tere. Az új Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ezért egy olyan szemléletváltáson dolgozik, amely egyszerre jelent gyermekközpontú gondolkodást, jövőképes tudást és 21. századi iskolát – fogalmazta meg posztjában Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, majd bejelentett két szakembert, akiket felkért a terület vezetésére.

Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárként, Csapodi Csaba pedig közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztosként fog dolgozni.

Kókayné Lányi Marietta 1983-ban végzett a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd több év tanítás után az ELTE Bölcsészettudományi Karának Pedagógia Szakán tanult. 1991-ben hozták létre a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Programot, amelynek tanítója és pedagógiai vezetője lett. Különösen fontos számára az inkluzív oktatás és az SNI gyermekek támogatása.

Csapodi Csaba közgazdász, matematikatanár, egyetemi oktató és kutató, aki az elmúlt 25 évben a közoktatás és a tanárképzés számos területén szerzett tapasztalatot. Tanított középiskolában és egyetemen, részt vett tanterv- és tankönyvfejlesztésben, érettségi vizsga átalakításában, valamint hazai és nemzetközi oktatási projektek vezetésében.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a felsőoktatási államtitkárság vezetésére Katz Sándor fizikust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját kérte fel Lannert Judit.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!