Megérkezett a minisztérium válasza a Versenyképes Járások ügyében

A választ mindazonáltal nem Navracsics miniszter jegyezte, hanem Czunyiné Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár. A minisztérium levelében visszautasítja a vásárhelyi polgármester által felhozott jogszerűtlenség és alkotmányellenesség vádját, és a történteket Márki-Zay kompromisszumképtelenségére vezetik vissza. A polgármester szerint azonban teljesen mindegy, hogy felemeli-e a hangját, vagy „csendben, némán tűr”, akkor is „ellopják a pénzt”.

Márki-Zay Péter még augusztus elején fordult a Területfejlesztési Minisztériumhoz azzal, hogy alkotmányjogi panasszal él a Versenyképes Járások Program Vásárhelyet érintő, szerinte igazságtalan pénzelosztása kapcsán.

A polgármester levelére csütörtökön válasz is érkezett a Területfejlesztési Minisztériumból – bár nem a címzett Navracsics minisztertől, hanem az ő megbízásából Czunyiné Bertalan Judit államtitkártól. A minisztérium válaszában azt írja:

A Versenyképes Járások Program forrásai járási keretek, nem települési kvóták. A megyei jogú város jelenléte miatt a hódmezővásárhelyi járás kiinduló kerete valóban 500 millió forint, de ez a teljes járásra vonatkozóan értendő.”

Az államtitkár ezután részletesen elmagyarázza a támogatási igények elbírálásának folyamatát, majd hangsúlyozza:

A jogszabályok sehol sem írnak elő településenként „járó” összeget, így önmagában az a tény, hogy egy megyei jogú város egy adott körben nem részesül támogatásban, nem jogsértés, hanem a járási szintű, együttműködésre épülő modell és az Ön részéről a konszenzus keresésének hiányából vezethető le. (Kiemelések tőlem – a szerk.)

Czunyiné levelében visszautasítja „a politikai diszkriminációra és alkotmányellenességre vonatkozó állításokat”, de utal arra az országos tájékoztató-egyeztetéssorozatra is, amelyeken „közel 1200 polgármester vett részt”, akik „észrevételeikkel érdemi beleszólással rendelkeztek a Program kialakításába.”

A levélben a minisztérium ezután arra hivatkozik, hogy mivel Vásárhely nem fizetett be helyi iparűzésiadó-többletet a Területfejlesztési Alapba, így, ahogy fogalmaznak, „ebben a helyzetben az a követelés, hogy a városnak „jár” a forrás függetlenül a járási konszenzustól és a finanszírozás forráslogikájától, nehezen egyeztethető össze a Program szolidaritási és térségi szemléletével.” Az államtitkár sajnálatát kifejezve még azt is kiemeli: „A hazánkban kialakított 174 járásból csupán egy-két helyen akadt probléma, de azokban sem szakmai, hanem politikai nézeteltérések okozták a feszültséget.”

Cinikus válasz, nem tér ki nagyon fontos kérdésekre, a többiről meg valótlan állításokat tesz

– jelentette ki a levére reagálva Márki-Zay Péter polgármester a csütörtöki Időben-ben. Hangsúlyozta, ha valóban a konszenzusra törekvés volt a célja ennek a törvénynek, akkor minden polgármesternek kellett volna beleszólási lehetőséget hagyni. Szerinte ezzel szemben a törvény arra ad lehetőséget, hogy a fideszes többségű kistelepülések a nagytelepülések pénzét „elrabolhassák” – ez pedig véleménye szerint alkotmányellenes. A polgármester úgy látja, hogy az államtitkár levele „ugyanazt harsogja„, mint a helyi Lázár-propaganda, tehát, hogy belőle hiányzott a kompromisszumkészség. Elmondta, ezzel szemben az igazság az, hogy ő több konszenzusos javaslatot is tett a kezdeti javaslatát követően.

Lázár megígérte, hogy Vásárhely egy fillért nem kap ezekből a kormányzati pénzekből, tehát mi pontosan tudtuk, hogy az ő utasítása az, hogy nulla, azaz nulla forintot adjanak, és ez is történt

– nyomatékosította, majd utalt a makói járás öt településére, amelyek szintén egy fillért sem kaptak, pedig „nem tiltakoztak és nem lehet kompromisszumkészség hiányával vádolni” őket. Meglátása szerint ugyanis

teljesen mindegy, hogy én kiabálok és tiltakozok a lopás ellen, vagy csendben, némán tűröm el, ők ezt a pénzt ellopták a nem fideszesektől, a nem fideszes települések fideszes lakosaitól is.

Kiemeli, hogy arról viszont nem tesz említést az államtitkár levele, hogy a járási közös alapból a törvény szerint csak járási közös projektekre lehetett volna fordítani a pénzt – Mártély, Mindszent és Székkutas azonban nem ilyen projekteket adott be: „Egyetlen egy olyan projektet nem adtak be, ami megfelelt volna Navracsics miniszter úr konzultációin.” Azt is elmondta, ő maga mindig ott volt a Navracsics miniszter által hirdetett konzultációkon, ahol a miniszter megígérte, csak közös járási célokra fordítható projekteket fognak jóváhagyni, „de nem mondott igazat„.

A beszélgetést Márki-Zay Péterrel – ahol a fenti téma mellett többek között szó volt a Vásárhelyet egyre nagyobb összeggel sújtó szolidaritási adóról, a hamarosan meghirdetendő fecskelakásokról, a pénteki aszfalrajzversenyről, illetve olyan országos témákról is, mint Orbánék legújabb nemzeti konzultációja, valamint Tarr Zoltán és Lázár János politikai bakijai – itt visszanézhetik (A minisztérium válaszlevele 13:25-től)

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!