Magyar Péterék a kórházi adomány átadása előtt megemlékeztek Szabó Zsoltra

Magyar Péter, illetve a Tisza Párt több tízezer önkéntes felajánlásait adja át 87 kórháznak, köztük fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat. A legelső helyszínen, a Budapesti Szent János Kórház előtt megemlékeztek a tragikus módon elhunyt Szabó Zsolt vásárhelyi rendőrkapitányról is.

Magyar Péter, a párt elnöke, EP-képviselő a kórház előtt részvétét fejezte ki, majd döbbenetének adott hangot, végül a felháborodásának. Magyar szerint tegnap minden megváltozott Vásárhelyen. Elmondása szerint ők egy olyan országban szeretnének élni, ahol a hatalom nem öl, a propaganda nem tesz tönkre életeket, még akkor sem, ha ezekkel akarja menteni a hatalmát. Őszinte részvétét fejezte ki a családnak és hozzátette, az alezredes emlékét, munkáját megőrzik.

Adományokat Vásárhelyre is hoznak, a tervek szerint cikkünk írásakor, ma délben adják át a felajánlásokat a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ vásárhelyi székhelyén.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!