Magyar Péter találkozót kezdeményez Zelenszkij elnökkel
Magyar Péter találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a kárpátaljai magyarok helyzetének javításával kapcsolatban, a leendő miniszterelnök erről kedden délután posztolt, miután az ukrajnai Beregszász polgármesterét, Babják Zoltánt fogadta Budapesten. Magyar Péter azt üzente az ukrán kormánynak, hogy merjen előrelépni a magyar kisebbséget érintő kérdésekben.
Beregszász polgármestere tájékoztatta a Kárpátalján élő magyarok helyzetéről, és a háborús szörnyűségekről a leendő magyar miniszterelnököt. „Egyetértettünk abban, hogy a Kárpátalján élő magyarok érdeke az, hogy új alapokra helyezzük Magyarország és Ukrajna kapcsolatát”, fogalmazott posztjában Magyar Péter.
A fentiek alapján június elejére találkozót kezdeményezek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szimbolikusan a magyar többségű Beregszászban. A találkozó célja, hogy segítsük a kárpátaljai magyarok helyzetét és a szülőföldjükön maradásukat
– jelentette be. Magyar Péter a választási győzelme után azt mondta, még sosem találkozott Zelenszkijjel korábban. Eszerint, ha megvalósul, ez lesz az első találkozó a két politikus között.
A leendő kormányfő szerint
elérkezett az ideje, hogy Ukrajna megszüntesse a több mint egy évtizede fennálló jogkorlátozást és, hogy a kárpátaljai magyarok minden kulturális, nyelvi, közigazgatási és felsőoktatási jogukat visszakapják, és újra egyenrangú, megbecsült polgárai lehessenek Ukrajnának.
Magyar Péter szerint mindez azt is segítené, hogy a háború után minél több kárpátaljai magyar visszatérhessen a szülőföldjére. Úgy véli, ezen kérdések rendezése után új fejezet indulhat az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatokban. Hozzátette, hogy szerinte az ukrán kormány 2025-ben tett engedményei az oktatás terén „előremutatóak, de nem elegendőek”.
Posztjában felidézte, hogy „Ukrajnában a felsőoktatás továbbra is egynyelvű, az érettségi vizsgák ukrán nyelvűek, és a nyelvhasználat más hivatalos területein sem történt érdemi változás. Továbbra is fennáll, hogy a hivatalos nyelvhasználat szigorúan egy nyelvre épül Ukrajnában. A közigazgatásban, bíróságon, hivatalos eljárásokban csak az ukrán nyelv használható. A magyar kisebbség nem kérhet hivatalos ügyintézést anyanyelvén, még a többségében magyar lakta településeken sem”.
„A közélet és kultúra terén is megmaradtak a korlátozások: a magyar nyelvű rendezvények és sajtóorgánumok működhetnek ugyan, de kvóták, regisztrációs és formai követelmények szorításában. A nyilvános megszólalásban hivatalos személyek – például iskolaigazgatók vagy polgármesterek – továbbra sem használhatják szabadon anyanyelvüket”, írta a Tisza Párt vezetője.
Innen is bátorítom az ukrán vezetést, hogy a fenti területeken is merjen nagyot lépni az európai értékek és a valódi szabadság és egyenlőség felé
– üzente Zelenszkij kormányának Magyar Péter, aki Beregszász polgármesterét pedig biztosította arról, hogy a kárpátaljai magyarok mindenben számíthatnak az anyaország és a TISZA-kormány támogatására.

Hozzászólások lezárva.