sajatbanner

Ma kezdi a szezont a Kosársuli

Szombaton elkezdi a 2024/25-ös szezont a Vásárhelyi Kosársuli férfi felnőttcsapata. Az NB I/B Zöld csoportjának első fordulójában a Dunaharaszti otthonában lép pályára Saša Vejinović együttese, ám egyelőre kérdés, hogy pontosan mik lehetnek a célok a bajnokságra.

A várakozásokról és a jelenlegi helyzetről a Kosársuli elnöke, Szabó Attila nyilatkozott a csapat oldalának:

„A felnőttcsapatunk 100%-on pörög, és kész a bajnoki rajtra. Ebben az évben még fiatalabb csapattal vágunk neki a bajnokságnak. 11 saját nevelésű vásárhelyi játékos van a keretben, ebből adódik, hogy ebben a szezonban sokat kell tanulni, fejlődni a gárdának, de ez az egyesületünk fő céljával megegyezik. Ennek megfelelően az idei évben nem a feljutás, hanem a minél jobb helytállás a cél.”

Az első ellenfél az előző szezonban 7. helyen záró Dunaharaszti lesz. Ughy Albert együttesében több változás is történt nyáron, ám egyelőre nehéz felmérni, melyik együttes milyen játékerőt képviselhet a szezonban.

Egy biztos: a szezon első meccsét szeptember 28-án, szombaton 16 órától játssza a Kosársuli a Dunaharaszti Sportcsarnokban. Előtte, 13 órától az U21-es csapat is pályára lép.

Az első hazai mérkőzést pedig október 4-én, pénteken rendezik 18:30-tól, akkor a Győrt fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!