Lázár János félti a lovakat a Pride-tól

Furcsa videóval jelentkezett Lázár János tegnap. Ebben a fia kérdezte fel a Pride-ot betiltó törvényről és megemlítette, hogy a Kincsem Parkban sem szeretné látni a rendezvényt.

– Apa, nem megyünk a Puskás Arénába és a Kincsem Parkba, ha ott lesz az idei Pride. Nem úgy volt, hogy betiltjátok? – kérdezte a videóban Lázár János egyik fia. A miniszter, képviselő erre válaszul elmondta, betiltották, meghozták az összes jogszabályt, ami ahhoz kell, hogy se az idén, se a következő években ne legyen.

Így nem lesz Pride az Andrássyn, a Puskásban és remélem a lovak érdekében, hogy a Kincsem Parkban sem. Már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat

– fogalmazott a szürreális videóban Lázár, aki még ráerősített azzal, hogy elmegy Mezőtúrra fórumot tartani azokhoz, „akiknek elegük van a pride-ozásból„.

Az alkalmazással már nincs gond, tegnap a rendőrség tiltó határozatot hozott június 28-ra, a Budapest Pride tervezett napjára és útvonalára. A hatóság arcfelismerő programot is bevethet a tiltott tüntetésen való résztvevők azonosítására, hogy utólag ki lehessen szabni a büntetést.

Bruti, a népszerű humorista azt kommentelte a videóhoz: „És berángatta a propagandába a kis örököst is!

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!