Kísérleti jelleggel egyirányúvá és szélesebbé válhat egy utca Új-Kishomokon

A lakossági fórumok sorát folytatva kedden az új-kishomoki közösségi házban találkozott az érdeklődő lakosokkal Horgos Nóra, a 10-es körzet képviselője. A fórumon, melyen Márki-Zay Péter polgármester is részt vett, főleg a közlekedés megoldatlan problémáit hozták elő a környékbeliek.
Az Öreg-Kishomokon felvetettekhez hasonlóan elsősorban a közlekedés nehézségei merültek fel a keddi, Szikes utcai közösségi házban tartott lakossági fórumon, amelyen a körzet képviselője, Horgos Nóra mellett Márki-Zay Péter polgármester is részt vett.
A fórumon több lakos arra panaszkodott, hogy a jobbkéz-szabályt a közlekedők jó része nem ismeri, vagy nincs rá figyelemmel, ezért veszélyes helyzetek adódnak nap mint nap. Baleset ennek ellenére szerencsére nem szokott történni – jegyezte meg a polgármester, de a lakosok szerint a jobbkéz-szabály betartását az is nehezíti, – ahogy azt egy itt lakó hölgy kiemelte, – hogy a sarki telkekhez sokan sövényt telepítenek, így beláthatatlanok a kereszteződések. Volt, aki felvetette, nem lehetne-e elsőbbségadás kötelező táblákat kihelyezni. Erre reagálva a polgármester és Horgos Nóra is hangsúlyozta: 30-as lakóövezetben automatikusan jobbkéz-szabály van érvényben.
A jelenlévők felvetették a gyorshajtás problémáját, fokozott rendőri jelenlétet kérve elsősorban a Nyikos és a Bordás utcákon. A polgármester a helyszínről felhívta a rendőrkapitányt, továbbítva a lakosság kérését. Jó hírként Márki-Zay Péter elmondta, a Nagy András János utcára május végén trafiboxot fognak kihelyezni – tavaly itt okozott halálos balesetet a gyorshajtás. De felmerült, hogy ennek az utcának a végén, a buszforduló után nincsen járda, a lakosok viszont igényelnék, hogy ez a vasúti átkelőig megépüljön – bár a polgármester szerint ez sem jelentene teljes egészében megoldást, hiszen a vasúti átkelő kishomoki oldalán – hely hiányában – eztán sem lenne gyalogosút.
Eredetileg ez a városrész nem úgy lett tervezve, hogy életvitelszerűen itt lakjanak ennyien, ez okoz gondokat – emelte ki a polgármester -, mostanára ezért egyre többeket zavar az utak keskenysége, de a belógó növényzet és az úton parkoló – és azt így részben elfoglaló – járművek is. A fórumon volt, aki újra felvetette az utak szélesítésének ötletét, a polgármester pedig megismételte a korábban már többször elmondottakat, vagyis azt, hogy ez nagyon drága, ezért jelenleg megvalósíthatatlan lenne, hiszen a telkek egy részét a városnak ki kellene sajátítani, illetve a villanyoszlopokat is át kellene helyezni, ami még plusz költséget jelentene – ez tehát jelenleg nem reális. Ennek ellenére – kísérleti jelleggel – egy utcát, a Szőlőhalom utcát megpróbálják szélesíteni, egyidejűleg egyirányúsítani – így csak kisebb mértékű szélesítésre lesz szükség.
A fórumon szó esett még a közvilágítás hiányosságairól – itt újra szóba kerültek az öreg-kishomoki szervizút mentét elhelyezett, és részben ellopott, megrongált napelemes lámpák esete, de a Bodzási utat a Zrínyi utcával összekötő rövidebb szakasz megvilágításának szükségessége is – erre egyébként a helyszínen Márki-Zay Péter ígéretet tett, ahogyan azt is bejelentette, hogy a Nyikos utca – Bordás utca kereszteződéséhez is kerül hamarosan napelemes lámpa.
Néhány utcából az ivóvíz minőségére panaszkodtak, ami időnként kellemetlen szagú. A polgármester a fórum közben felhívta az Alföldvizet ezzel kapcsolatban, ott azt az információt kapta, egyes utcáknál – házaknál – ez előfordulhat, ha a vezeték végén vannak, vízfogyasztásuk kevés, és így pang a víz a vezetékben. A közeljövőben a vezeték átmosásával igyekeznek a szakemberek orvosolni a problémát.
A lakosság közérzetét javító intézkedés a nemrégiben elindult kátyúzás, – ezt a városrész több utcájában már elvégezték, – de a kisgyermekesek számára az a napvitorla is jó hír, amit Horgos Nóra ígérete szerint nemsokára felszerelnek a kishomoki játszótér homokozója fölé.
A helyszínen azt az aláíróívet is aláírhatták a jelenlévők, melyen a környékbeli lakosok közösen kérik ismét a tram-train-megálló kialakítását a városrészben – ezzel kapcsolatban Gyöngyösi Ferenc alpolgármester még februárban hivatalos levéllel fordult a minisztériumhoz, de választ egyelőre nem kapott.
Hozzászólások lezárva.