Jókedvű Szupercsapat díjat kapott a Szabadság téri Óvoda
A Szabadság téri óvodában – ahogy minden évben – esküt tettek a Klímanócskák arra, hogy megóvják a környezetet. Az óvoda újabb díjat kapott: a Giving House-tól elnyerte a Jókedvű Szupercsapat elismerést. A gyerekek pedig levendulát ültettek az óvodai magaságyásba, míg az óvoda elé őshonos birset, körtét és berkenyét.
A Szabadság téri óvodába járó gyerekek már nagyon várták, hogy letehessék a Klímanócska esküt, és ezzel hivatalosan is csatlakozhassanak a Klímanócskák táborához. Ez a program fogja át az óvodában zajló egész éves környezeti nevelést. Az esküt a gyerekek egy rövid műsort követően tették le, majd az udvari magaságyásba levendulát ültettek, a sziklakertbe újabb növényeket telepítettek, meglocsolták az udvari virágoskertet, és „távcsővel” a nyakukban bogarakat kerestek és azonosítottak. Közben pedig remekül érezték magukat.
A Klímanócskák az óvoda elé őshonos birset, körtét és berkenyét ültettek ki, majd nagyon alaposan meglocsolták azokat.
Az óvoda újabb elismerést is kapott: a House of Giving szervezettől elnyerte a Jókedvű Szupercsapat elismerést.
– A Giving House olyan osztályokat, közösségeket keresett, ahol a jószívűség kiemelkedően jelenik meg. A környezetvédelemben és a klímavédelemben nagyon fontos a csapatmunka és az összetartozás. Mi különösen fontosnak tartjuk, hogy amikor a gyerekekkel adományozunk – ami nagyon sokszor jelen van az életünkben –, akkor ezt tudatosan tegyük. Gyakran gyűjtünk ruhát, játékot, illetve az állatok számára különféle adományokat: nemcsak élelmet, hanem például takarókat is – mondta Bozókiné Szabó Ildikó mesterpedagógus. A Klímanócskák Program szakmai vezetője hozzátette, hogy egész évben folyamatosan szerveznek adománygyűjtéseket, ami a környezetvédelem szempontjából is kiemelt jelentőségű, hiszen az adományozás egyfajta körforgásos gazdaságként is értelmezhető. Ezt a szemléletet már az óvodában igyekeznek átadni a gyerekeknek. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy olyan dolgokat adományozzunk, amelyeket mi már nem használunk, de még jó minőségűek, és mások számára örömet okozhatnak.
– Az adományozásnak is van egy kultúrája, amelyet már kisgyermekkorban fontos elsajátítani. Mindez egy összetett csapatmunka, amelyben nemcsak a szülők segítségére van szükség, hanem támogatók is részt vesznek benne. Számos szervezettel állunk kapcsolatban, és közösen valósítjuk meg ezeket az adományozásokat. Úgy gondolom, ez nagyon szép példája annak, hogyan lehet a környezetvédelem és a klímavédelem révén a gyerekeket jószívűségre nevelni, és megmutatni nekik, mit jelent empatikusnak lenni. Azt is látjuk, hogy azok a gyerekek, akik ezt már kisgyermekkorban elsajátítják, később szívesen vesznek részt önkéntes tevékenységekben. Ide tartozik például a növényültetés, a környezet zöldítése, de növényeket és gyümölcsfákat is szoktunk adományozni. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy egy zöldebb, egészségesebb környezetet teremtsünk. A tavalyi évben ezért a munkáért kapták a gyerekek ezt a kedves elismerést, a Jószívű Szupercsapat díjat. Ez a díj jól tükrözi mindazt, amiért dolgozunk, és visszaigazolása annak, mennyire fontos ez a tevékenység. Kiemelten lényeges a mai világban, hogy a gyerekeket együttműködésre, közös gondolkodásra, mások segítésére neveljük, és érzékennyé tegyük őket a társadalmi problémák iránt. Ez a program ebben nyújt kiemelkedő segítséget, és nagyon örülünk ennek az elismerésnek – vázolta az elismerés mögötti tartalmat Bozókiné Szabó Ildikó.
– Mi is készítünk otthon magaságyást, ehhez együtt a gyerekekkel metsszük le az ágakat, daraboljuk fel őket, és kialakítjuk a megfelelő rétegrendet. Folyamatosan komposztálunk otthon is mindent, amit megpucolunk. A gyerekek ezt már itt az óvodában megtanulják, otthon pedig hasznosítjuk a tudást, sőt mi magunk is sok mindent tanulunk attól, hogy ide járnak. Van egy kiskutyánk is, és nála is szem előtt tartjuk, mit jelent jó gazdának lenni. Igyekszünk felelősen gondoskodni róla: szeretjük, gondozzuk, elvisszük állatorvoshoz, és biztosítjuk számára a megfelelő körülményeket. Ez is része annak a szemléletnek, amit a Klímanócskák program képvisel: nemcsak a növényeket, hanem az állatokat is védenünk kell. A Földet nemcsak egyféleképpen óvhatjuk, hanem ilyen mindennapi felelős döntésekkel is – vázolta Agócs Kinga az óvoda hatását a családja mindennapjaira.

Hozzászólások lezárva.