Horváth Laci kormánybiztos félti a fiatalokat Pogány Indulótól, aki „leszarja egyébként”

A Heves vármegyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület országgyűlési képviselője félti a keresztény magyar fiatalokat a pogánytól, mivel szüntelenül csábítaná őket magával a bűnbe.

A tehetség ajándék. A népszerűség viszont felelősség is. Aki visszaél a népszerűséggel, és drogmarketingre használja, az kárt okoz és bűnt követ el, mert egy roncs élet felé tereli a fiatalokat

– posztolta a Facebookra Horváth Laci drogügyi kormánybiztos, aki szerint„ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség”. A drogháború fővezére egy videót is feltöltött, amelyen Szirmai Marcell, avagy Pogány Induló beszél egy koncertjén két szám között.

Szarok az új törvényekre, kurvára leszarom egyébként. Csak egyedül benneteket féltelek. Hogy ha én bemegyek, akkor egyszer úgyis kijövök, és folytatjuk a bulit

– mondta a zenész, majd megkérdezte a tömeget – halkan -, hogy szívtak-e rendesen.

A rapper tavaly egy államilag támogatott rendezvényen egy kormányközeli intézet szakértőjével beszélgetett a füvezésről, akkor azt mondta, nem akar a hazai fűlegalizáció szószólója lenni.

Horváth László szakértő kormánybiztos már márciusban belengette, hogy a kábítószer népszerűsítése is felkerül a büntetendő tételek listájára, ami oda is vezethet, hogy hazai és külföldi előadókat is cenzúrázhatnak. A hevesi harcos hősi hadjáratáról itt írtunk bővebben.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!