Ételosztás és népkonyha: Vásárhely idén is szolidáris volt a rászorultakkal

A Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület aktivistái 2025-ben is folytatták egyrészt, általában kéthetente a rászorulóknak való ételosztást, ám ezt a feladatot nyártól már a szociális és népkonyha vette át, napi szinten. Azonban a közösségi ételosztás sem fejeződött be teljesen, ünnepi alkalmakra továbbra is összeállt a csapat. Talán csepp a tengerben tűnhet egy ilyen kezdeményezés, azonban ez a lehetőség sokaknak nemcsak a heti meleg étel lehetőségét nyújtja, hanem az elmondottak alapján találkozási pont és társasági esemény is lehet. 

Május 4-én tartotta a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület az utolsó rendszeres ételosztását. Előtte hatvannál is több alkalommal osztottak nemcsak ételt, hanem ruhákat is a rászorulóknak és érdeklődőknek. 

Ezek az események tehát 2025-ben is folytatódtak, ám arra már korábban megvolt az akarat, hogy egy népkonyha segítségével ezek a rászoruló emberek ne “csupán” kéthetente, de akár szükség esetén minden nap meleg ételt kapjanak. 

Dévényi Ilona Judit, a Magyar Pünkösdi Egyház égisze alatt működő, gyulai székhelyű Gordiusz Intézmény operatív igazgatója és Márki-Zay Péter polgármester még február elején írták alá azt a szerződést, amely a népkonyhát és a szociális ételosztó pontot kiszolgáló ingatlanok átalakítását célozta meg. Az azóta eltelt idő alatt a város által felajánlott két helyszínen megtettek mindent annak érdekében, hogy működhessen bennük a népkonyha és a szociális konyha is, és májusban elkezdődhessen a rendszeres ételosztás. 

A népkonyha két helyszínen kezdte meg működését: a Klauzál utcai posta helyén, illetve az Észak utcai Közösségi Házban.

A kezdeményezés olyannyira pártokon átívelő, hogy mind a két politikai oldal elismerésért kivívta, és ez igen ritka a mai magyar közéletben. Hiszen még a vásárhelyi Fidesz is elégedettségét fejezte ki a szolgáltatással kapcsolatban. 

A szociális étkeztetés azoknak jelent segítséget, akiknek nincs lehetőségük minden nap főzni, vagy rendszeres menüs étkezést igénybe venni. Az adagonként 350 forintba kerülő, kétfogásos szociális ebéd az osztóponton vehető át. (Ennek az ára nagyon kedvezményes, hiszen az éttermi menü ára levessel együtt majd 1900 forint.) Az állami támogatás igénybevételéhez az étel árát előre kell befizetni. Regisztrálhatnak azok, akik betöltötték az 55. életévüket, valamint az ennél fiatalabb szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, fogyatékosok és demenciában szenvedők, ez utóbbiak esetében a kezelőorvos igazolása szükséges az étkezés igénybevételéhez. Az ételt a hajléktalanok is megkaphatják.

A szolgáltatás iránt Hódmezővásárhely egész területéről, tehát még a külterületekről is nagy az érdeklődés. 

Tényleg óriási öröm látni, hogy 2025-ben beindult, és reméljük, 2026-ban is sikeresen folytatódik a program, amely nem csak a város sikere, hanem mindazoké a közösségeké, akik “zászlóshajójukra” tűzték a közös ételosztás felelősségét, ámde felemelő érzését az arra leginkább rászorulók felé.

Ráadásul a Gordiusz Intézmény nyitott arra, hogy bővítse az ellátottak létszámát, így várnak mindenkit, aki igénybe szeretné venni szolgáltatásaik bármelyikét. Az étkezéshez lehet személyesen is regisztrálni vagy a 06-70-199-3747-es telefonszámon.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!