Czutor Béla emléknapot szerveznek vasárnap délután

Közösségi időutazásra hívnak minden érdeklődőt a Csúcsi Olvasókör épületébe, ahol Czutor Bélára, a neves vásárhelyi muzsikusra emlékeznek. A rendezvény házigazdája Búza Károly lesz.

A Czutor Béla emléknapot június 15-én, vasárnap 16 órakor kezdik egy koszorúzással a Fekete Sas épületén található Czutor emlékműnél. 17 órától pedig a Csúcsi Olvasókör épületében tartanak egy sokoldalú rendezvényt, amelynek keretében bepillanthatunk Czutor Béla kulturális hagyatékába és tágabb értelemben a roma kultúrára tett hatásába. Az esemény éppen olyan színes programpontokban, mint a roma kultúra maga, lesz kiállítás, gyermekműsor, rajzpályázat-eredményhirdetés, kisfilm-vetítés, valamint helyi zenekarok is fellépnek majd.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a közösségi időutazásra, amelynek mottója: „történelem, hősiesség, közösség, emlékezés”.

Czutor Béla, azaz ‘Béla cigány’ (1863-1909) a régi Vásárhely zenei életének elválaszthatatlan figurája volt. Az Öreg Sas vendéglőben muzsikált 12 tagú bandája élén. Kaszinói esteken, nagy bálokon húzták a talpalávalót.

Sikerének csúcsán divatos üdülőhelyeken, Tátrafüreden, Margitszigeten, Herkulesfürdőn, Brassóban lépett fel cigányzenekarával. Dankó Pista (1858-1903) dalainak legavatottabb tolmácsolójaként vált népszerűvé.

A Fekete Sas vendéglő falán elhelyezett emléktáblára Pósa Lajos (1850-1914) híressé vált dalának szövegét vésték: ‘Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál, Hajlik ide, hajlik oda liliomszál, rózsaszál.’

A bronz emléktábla Lantos Györgyi szobrászművész alkotása, amely Kenéz Ernő operaénekes özvegyének, Kenéz Heka Etelkának adományából készült. 

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!