Pénteken családja, unokái és dédunokái körében ünnepelte Kaptár utcai otthonban Németh János, akit a jeles évforduló alkalmából ma a város nevében köszöntött Gyöngyösi Ferenc alpolgármester, aki kézbesítette a miniszterelnök köszöntő…
Tovább a cikkre!
1990-ben kétszer nem sikerült a közgyűlésnek polgármestert választani, harmadjára egy külső embert szavazta meg, dr. Rapcsák Andrást, aki gyorsan tanult, s a hatékonyság érdekében kemény kézzel irányította a hivatalt – hangzott el tegnap…
Tovább a cikkre!
Már a kérdés is szentségtörésnek tűnhet, de nem az, hanem egészen komoly. Márki-Zay Péter közösségi oldalán tett ma délelőtt egy erre utaló megjegyzést. Rákay Kálmán éppen tegnap jelentette be, hogy eladja többségi tulajdonrészét a…
Tovább a cikkre!
Az utóbbi 5 év alatt 108 olyan baleset történt, melyben kerékpáros is érintett volt Vásárhelyen, ezekben 115-en sérültek meg, közülük 34-en súlyosan, 81-en könnyen. A legveszélyesebb helyszíneken ebből 73 történt.
Tovább a cikkre!
Nagy Imre kurátor szemet gyönyörködtető anyagot válogatott össze a Tornyai János Múzeum birtokában levő anyagból. Ma mutatta be a sajtónak, szombaton délután 3-tól pedig a nagyközönség is láthatja majd.
Tovább a cikkre!