A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három személlyel – egy férfival, annak lányával és élettársával – szemben, akik tavaly ősszel egy Makó térségi kistelepülésen kiraboltak egy egyedül élő, idős asszonyt.
Tovább a cikkre!
Még a lopás napján fülön csípték a vásárhelyi nyomozók az 57 éves szerszám- és munkagéptolvajt, s az elvitt tárgyak is pár órán belül meglettek.
Tovább a cikkre!
Az idei évben Tóth Tamás rendőr zászlós kapta meg Hódmezővásárhelyen az „Év Rendőre” kitüntetést, a március 15-i ünnepségen. Tóth Tamás 2006. július 1-jei hatállyal kezdte meg hivatásos szolgálatát a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság…
Tovább a cikkre!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szervezésében, prevenciós rendezvényen tartott előadást kedden a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság két rendőre háromszáz diáknak a Balogh Imsi Sportcsarnokban.
Tovább a cikkre!
Február 17-én éjszaka épp lefekvéshez készült egy idős, mártélyi házaspár, amikor az otthonukban hirtelen elment az áram. Akkor még nem sejtették, hogy azt egy férfi kapcsolta le, aki a kerítésen mászott be az udvarra.
Tovább a cikkre!
Helyi lakosok jelezték a rendőrségre, hogy Szegeden, a Kemes utca egyik társasházi lakásában nagy a jövés-menés. Kiderült, hogy a panelház lakója kábítószerrel kereskedett. A férfit még kedden, valamivel éjfél után fogták el a rendőrök.
Tovább a cikkre!
Még a helyszínen őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki egy vita hevében késsel többször is megszúrta 53 éves édesanyját Szentesen.
Tovább a cikkre!