Sikeresen szerepelt a szegedi Agórában rendezett pályaválasztási börzén október 12-én és 13-án az Eötvös – tájékoztatta portálunkat Hornyák János a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum igazgatója. A rendezvényt főként azoknak a!-->…
Tovább a cikkre!
Kézi erővel, illetve ásót és kést bevetve fémtálcák segítségével emelték ki az Év Talaja díjat elnyert úgynevezett monilitokat a Hód-Mezőgazda Zrt. területén idén vágott szelvényből ma a szakemberek, hogy az egyik az Agrárminisztériumban…
Tovább a cikkre!
A Liszt Ferenc és a Varga Tamás iskola kisdiákjai vettek részt hétfőn a Kulcs az olvasáshoz programsorozat író-olvasó találkozóján 11 órától a könyvtárban, ahol Nyulász Péter író többek között a BerGer Szimat Szolgálat könyvsorozatának…
Tovább a cikkre!
A Gosztonyi utcán álló három művészlakás udvarvégi fájától félti a házát a Pákozdy utcai szomszéd. Az itt lakó művész pedig a nyáron kiszáradt nyírfától a családja otthonát.
Tovább a cikkre!
Bombaigazolással zárja a nyarat a Hód Úszó SE, ugyanis Molnár Flóra, olimpikon, többszörös magyar bajnok, világbajnoki induló, és Európa-bajnokságot megjárt úszó is magára ölti a Hódok „mezét” - számolt be róla újdonsült csapata.
Tovább a cikkre!
Társaságunk a 2023-2024. évi fűtési idényre vonatkozó távhő szolgáltatását 2023. október 16. napján megkezdi - olvasható a tájékoztatás a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő oldalán.
Tovább a cikkre!