Börtön elől bujkál az Interpol körözési listáján szereplő hat magyar

A hat körözött személy közül öt nem vonult be a börtönbe, hogy letöltse a rá kiszabott büntetést. Az egyetlen magyar–ukrán állampolgárról pedig mindössze annyi derült ki, hogy nagymértékű csalást követett el.

Az Interpol, vagyis a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrszervezet körözési listájára olyan személyek kerülhetnek fel, akik ellen valamely tagállam hatóságai súlyos bűncselekmény miatt büntetőeljárást folytatnak.

Cikkünk megjelenésekor hat magyar állampolgár is szerepel a listán.

A 45 éves, Budapesten született Sütő Ferenc ellen egy 2019 októberében elkövetett fegyveres rablás miatt rendelt el nemzetközi körözést a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja. Sütő nem vonult be a börtönbe, hogy letöltse a kiszabott büntetését.

Az Egerben született, jelenleg 46 éves Kosztadinovszki Viktor Miklós ellen kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív szerrel való visszaélés miatt van érvényben nemzetközi körözés. A nyilvántartás szerint őt is elítélték, ám a börtönbe már nem vonult be.

A Tatabányán született, 37 éves Dudás Ildikó ellen kábítószer-kereskedelem, kábítószer-birtoklás és kiskorú bántalmazása miatt folyt eljárás, ám a börtönbüntetését ő sem kezdte meg.

Az 58 éves Varga Lajos ellen gyermekek szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia miatt adott ki körözést a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja. A Csengeren született férfi szintén nem vonult be a börtönbe büntetése letöltésére.

Kiszely Gergely Tibor (52) ellen csalás, magánokirat-hamisítás, költségvetési csalás és csődbűntett miatt van érvényben körözés, miután ő sem kezdte meg büntetése letöltését.

A 63 éves Alexej Tomisonets, magyar–ukrán állampolgár nagymértékű csalás miatt szerepel az Interpol körözési listáján. Ellene azonban a magyar rendőrségi portálon nem található magyar elfogatóparancs.

A körözés elrendelésének főbb feltételei és esetei:

  1. Súlyos bűncselekmény gyanúja vagy elítélés
    • Olyan személyt keresnek, akit súlyos bűncselekmény (pl. gyilkosság, emberkereskedelem, terrorcselekmény, kábítószer-kereskedelem, szervezett bűnözés, pénzmosás) miatt köröznek.
    • Vagy olyat, akit már jogerősen elítéltek, de megszökött a büntetés végrehajtása elől.
  2. Nemzetközi vonatkozás
    • Akkor kerül fel valaki a listára, ha feltételezhető, hogy átlépte az országhatárokat, vagy más államban tartózkodik, és az adott ország kéri a nemzetközi rendőri együttműködést.
  3. Tagállami kérelem alapján
    • Az Interpol maga nem ad ki elfogatóparancsot, csak közvetíti és közzéteszi a tagállam (pl. Magyarországon a bíróság vagy az ügyészség kezdeményezésére a rendőrség) kérelmét.
  4. Az Interpol szabályai szerint
    • Nem lehet politikai, katonai, faji vagy vallási okokból körözést kérni.
    • Csak a közönséges bűncselekmények számítanak (pl. nem kerül fel valaki csak azért, mert ellenzéki politikus).

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!