Az öt legnagyobb független médium közösen állt ki a sajtószabadság mellett

Öt szerkesztőség – a 24.hu, a 444, a HVG, a Partizán és a Telex – szerda este közös adásban foglalkozott a kedd éjjel benyújtott, civil szervezetek és független média ellehetetlenítését célzó törvényjavaslattal. A műsorban a médiumok főszerkesztői mellett az újságíróik beszélgettek a törvénytervezetről történésszel, politológussal, alkotmányjogásszal és egy Oroszország-kutatóval is.

Sajtótörténeti pillanat részesei lehettünk szerda este, hiszen fennállásuk óta először, közös élő adásban állt ki az öt legnagyobb magyar független szerkesztőség a kedd éjszaka benyújtott átláthatósági törvényjavaslattal szemben a Kossuth téren. Elsőként az öt főszerkesztő: Gulyás Márton – Partizán, Uj Péter – 444, Német Tamás – Telex, Gergely Márton – HVG és Pető Péter – 24.hu reagált a parlament elől a törvényre, amely a magyar független média – és a civil szervezetek – konkrét anyagi ellehetetlenítését célozza.

A három és fél órás élő műsorban szakértőkkel beszélgetve a szerkesztőségek újságírói több oldalról közelítették meg a benyújtott törvényjavaslatot és annak várható hatásait. Jelinek Anna (444) dr. Stánicz Péter ügyvéd, alkotmányjogásszal beszélgetett, Gulyás Márton (Partizán) Lakner Zoltán politikai elemzővel, Fábián Tamás (Telex) Sz. Bíró Zoltán Oroszország-kutató, filozófussal, de hallhattuk Tóth Jakab és Kacskovics Mihály HVG-s újságírók eszmecseréjét is, miközben egyszer csak megjelent mögöttünk és aprópénzt osztott a fideszes troll, Bede Zsolt; Plankó Gergő (444) Stumpf Andrással (Válasz Online) és Pethő Andrással beszélgetett (Direkt36), Gulyás Márton Hajós András műsorvezető, zenésszel, majd a 444 újságírói, Ács Dániel és Rényi Pál Dániel beszélgettek Sarkadi Zsolt és Fábián Tamás telexes újságírókkal.

A maratoni műsor zárásaként Kerner Zsolt (24.hu), Martini Noémi (HVG), Gulyás Márton (Partizán), Plankó Gergő (444) és Német Tamás (Telex) vonták le a végkövetkeztetéseket, például, ahogy Plankó Gergő megfogalmazta: „Ne pusztán keseregjünk, hanem fordítsuk cselekvésbe ezt az energiát.”

Gulyás Márton mondta el a maratoni műsor zárszavát, Kossuth Lajostól, annak 1832-ben, a sajtószabadság szükségességéről elmondott beszédéből idézve:

„… egy constitutionalis országban, hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány, mert egy constitutionalis kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha célzásaiban a népnek közakaratját, közkívánatját követi, ezt azomban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni s esmerni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket sem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt, s trónusának oszlopit ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait olly magas régióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson. Amelly pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges ítélet alá ereszteni fél, s aki ettől fél, annak cselekedetei igazságtalanok.”

A – tulajdonképpen konkurens – szerkesztőségek tegnapi, közös kiállása egyébként már közel félmillió megtekintésnél jár a Youtube-on.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!