Magyar Péter miniszterelnök a mai kormányinfón több témáról is beszélt: így a gyermekvédelemről, a környezetvédelemről, a migrációról és az igazságszolgáltatásról is. Több új kormányzati intézkedést is ismertetett.
A kormány megszigorítja a környezetvédelmi bírságokat: a legsúlyosabb esetekben akár 5 milliárd forintos büntetés is kiszabható lesz, a visszaeső nagyvállalatoknál pedig minimum bírságot vezetnének be, amely a nettó éves árbevételének legalább fél százaléka, de legalább ötmillió forint. Emellett a hulladékkal összefüggő súlyos szabálysértéseknél eltörlik az ötszázmillió forintos bírságplafont.
Ezen kívül országos hatáskörű, önálló környezetvédelmi főhatóságot állítanak fel, több lépcsőben. Szintén a környezetvédelemhez kapcsolódik, hogy több tízmilliárd forintos országos fásítási programot is indítanának 2030-ig.
Magyar a MOHU-val kapcsolatos számos panasz okán elmondta, hogy a 35 évre koncesszióba adott teljes hulladékgazdálkodási rendszert felülvizsgálnák, várhatóan át is fogják alakítani.
Az azbesztszennyezett települések megsegítésére korábban létrehozott hárommilliárd forintos alap kapcsán hangsúlyozta, hogy annak ellenére biztosítanak támogatást, hogy sok esetben magánterületekről van szó. Az osztrák féllel pedig a „szennyező fizet” elve alapján kívánnak kártérítést elérni.
A gyermekvédelem területén októbertől ismét a gyermekvédelmi rendszer része lesz a javítóintézeti hálózat, amelynek fejlesztésére hárommilliárd forintot fordítanak. A kormány emellett további mintegy 10 milliárd forint sorsáról is dönthet a következő héten. A szociális dolgozók béremelése két lépcsőben valósulhat meg, októbertől és 2027 januárjától.
Magyar a migrációval kapcsolatban azt mondta, helyesnek tartja a kerítés megépítését és a szigorú szabályozást, ugyanakkor szerinte az Európai Unióval olyan jogi megoldást kell találni, amely fenntartja a szigorú magyar álláspontot. Ukrajna uniós csatlakozásáról úgy fogalmazott: „Jelenleg még az ukrán félnél pattog a labda.” Ehhez kapcsolódóan a kormány továbbra is adna menedékstátuszt a háborúból menekülő, hadköteles korú férfiaknak, elsősorban a Kárpátaljáról érkező magyarokra tekintettel.
A kegyelmi ügyet vizsgáló bizottsággal kapcsolatban azt mondta, nem csak egy ügyet, hanem az egész kegyelmi rendszert felül kell vizsgálni.
Emellett felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait, Magyar Péter elmondta, a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, amely érdemben segíthet lerövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt.
A főváros helyzetéről Magyar azt mondta, a kormány tisztában van Budapest nehézségeivel, és készek a párbeszédre. Karácsony Gergely szerinte „nyitott kapukat dönget”, ugyanakkor minden egyes fővárosi támogatás felhasználását megvizsgálják.