Másfél év után elmarasztalta az adatvédelmi hatóság a Promenád24-et

Jogsértést állapított meg a Promenad.24 hódmezővásárhelyi portál ügyében a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság – tudta meg a Magyar Hang. Ugyanakkor a jogorvoslatra nyitva álló határidő még nem járt le, így a további részleteket nem közölték.

Mint az ismert, 2024 végén a Kétfarkú Kutyapárt egyik makói passzivistája a 3 milliárdból felújított batidai útra felfestette, hogy hol kell befordulni a vadászkastélyhoz. Hogy ki volt az illető, azt Lázár Jánoshoz és a Fideszhez köthető Promenád24 arccal, névvel, lakcímmel és autó rendszámmal, valamint munkahellyel és a szabadság időpontjával megírta.

Az ügy később a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz került, hiszen felmerült a kérdés: egy adatkezeléssel nem foglalkozó cég (mint a Promenád24 működtetője) miként juthatott hozzá ezekhez az érzékeny adatokhoz?

Most a Magyar Hanggal azt közölték, a NAIH június 4-én hozott határozatot az ügyben, amelyben jogsértést állapított meg, és részben helyt adott az aktivista kérelmének. További részleteket azonban nem mondtak arra hivatkozva, hogy a jogorvoslatra nyitva álló határidő még nem telt le.

A hatósági eljárásban már bírság is kiszabható, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy szabott-e ki bírságot a NAIH.

BatidaHódmezővásárhelyKétfarkú KutyapártLázár JánospasszivistaPromenád24Vásárhelyvásárhelyi hírek