Gulyás Márton lemondott a Partizán főszerkesztői posztjáról

Pénteken reggel videóval jelentkezett Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője, miután hónapokra teljesen eltűnt a nyilvánosságból és a csatornáról.

Részletesen beszélt arról, hogy hosszú távollétének oka egy komolyabb egészségügyi beavatkozás volt. Tizennégy éve diagnosztizáltak nála szívritmuszavart, amit korábban különböző eljárásokkal kezeltek, de tavaly ősszel rosszabb lett a helyzet, ezért a választás után egy többórás nyitott szívműtétre volt szükség. „Tökéletesen sikerült az operáció, kiváló állapotban vagyok”, mondta. Az elmúlt hetei a rehabilitációval teltek, és közben a személyes tapasztalatait is beépítve elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet a magyar szív- és érrendszeri megbetegedésekről.

Gulyás Márton azt is bejelentette, hogy lemondott a Partizán főszerkesztői posztjáról, és a helyét szeptember 1-jétől Földiák Vince veszi át.

Sosem terveztem főszerkesztőnek lenni, ez a pozíció kvázi létrejött körülöttem. Voltak időszakok, amikor igyekeztem jobban megfelelni az ezzel járó követelményeknek, de igazán jó főszerkesztője sose voltam a szervezetnek

– fogalmazott Gulyás Márton, aki szerint a Partizánnak most egy tőle radikálisan eltérő karakterű, a közösségért áldozatkészebb és elkötelezettebb szakmai vezetőre van szüksége.

Az új főszerkesztő több mint tíz éve kezdett dolgozni a Partizán elődjének tekinthető Slejmben, és azóta is tagja a csapatnak.

A Partizán közleménye szerint egyéb szervezeti átalakítások is lesznek, és új vezetési struktúra áll fel. A cégjogi és az operatív vezetés különválik: korábban a csatornát tulajdonló alapítványt egy személyben képviselte Gulyás Márton, az operatív vezetési feladatokat pedig Pap Ivánnal közösen látta el. A jövőben az alapítványt cégjogilag háromszemélyes kuratórium képviseli, Gulyás kuratóriumi elnökként, Pap Iván pénzügyi vezetőként és Földiák Vince főszerkesztőként.

A szervezet operatív és tartalmi vezetését a jövőben főszerkesztői bizottság látja el, melynek tagjai az új főszerkesztőn kívül Janan Mirwais, Puskár Krisztián és Szurovecz Illés főszerkesztő-helyettesek, a gyártási kérdésekben pedig Kubik Bence videószakmai vezető fogja segíteni a stáb működését.

Földiák VincefőszerkesztőGulyás MártonkuratóriumlemondásPartizánszívritmuszavar