Bóka János a jövő héten politikai leszámolást vizionál

Bóka János szerint politikai leszámolás és a Fidesz megfélemlítésére irányuló „hajtóvadászat” kezdődhet, miközben a parlament hétfőn két volt miniszter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogáról dönt. Magyar Péter szolnoki beszédében arról beszélt: a Fidesz történelmi vereséget szenvedett.

„Ami most Magyarországon történik, az politikai leszámolás” – mondta vasárnapi Facebook-videójában Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte előbb a Fideszhez kötődő szellemi műhelyek, majd a párt vezetői és tagjai kerülnek célkeresztbe. Bóka úgy fogalmazott, már a következő héten elindulhat a Fidesz megtörését és megfélemlítését célzó „hajtóvadászat”.

A parlament hétfőn szavaz Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az ügyészség Hankót 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Sesztákot pedig több mint 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénzzel hozza összefüggésbe. A Fidesz közleménye szerint a mentelmi ügyek és a párt elleni fellépés is egy szélesebb politikai leszámolás része.

A Fidesz Magyar Péter szolnoki beszédére is reagált, azt gyűlölködőnek és botrányosnak nevezve. Magyar a gyűlésen a tojással dobálózó tiltakozókra reagálva azt mondta, a csalódott Fidesz-szavazók politikai vezetőik miatt frusztráltak, akik szerinte félrevezették őket a választás eredményével kapcsolatban. A miniszterelnök egyúttal arra kérte híveit, hogy ne haragudjanak a Fidesz-szavazókra és a támadókra sem.

Magyar kijelentette: a Fidesz „történelmi pofont” kapott, és szerinte a párt megszűnt. Orbán Viktor nyári programjait és a kormánypárti politikusokat is bírálta, miközben azt hangsúlyozta, hogy az országot megosztó politikai szembenállás helyett nemzeti ügyekben közös fellépésre lenne szükség.

Bóka JánosMagyar Péterpolitikai leszámolás