Hegedűs Zsolt: várólista-csökkentési programot indít a kormány

A műtéti kapacitások jobb kihasználásával, délutáni és hétvégi beavatkozásokkal, valamint pénzügyi ösztönzőkkel csökkentenék a várólistákat. A finanszírozást nemcsak a műtétek számához, hanem azok eredményességéhez és a betegélményhez is kötnék.

Elindul a várólista-csökkentési program, amelynek célja a rendelkezésre álló műtéti kapacitások hatékonyabb kihasználása, írta posztjában Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. A tervek szerint elsősorban a normál műszak utáni délutáni időszakban, illetve ahol erre lehetőség van, hétvégén is végeznének további műtéteket.

A többletteljesítményt pozitív finanszírozási ösztönzőkkel támogatják, amelyekből az abban ténylegesen részt vevő orvosok, szakdolgozók és ellátócsapatok is részesülnek. Az ösztönzés egy részét ugyanakkor szakmai minőségi mutatókhoz, a betegek által jelzett eredményekhez, valamint a betegélményhez és elégedettséghez kötnék.

A program része a műtők kihasználtságának, a műtéti időnek és a betegcsere idejének mérése, valamint a várólisták felülvizsgálata is. A Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen már további kapacitások kiépítésén dolgoznak, és külföldi szakemberek bevonásával gyorsított rehabilitációs, úgynevezett ERAS-protokollokat is alkalmaznának.

Felülvizsgálják a 2025-ben bevezetett ortopédiai várólista-protokollt is. A 35 feletti BMI-hez kapcsolódó automatikus ideiglenes korlátozás helyett a jövőben az egyéni betegkockázat és a kezelőcsapat szakmai mérlegelése alapján döntenének. Emellett a betegek számára összehasonlíthatóbb információkat tennének elérhetővé az intézmények teljesítményéről és eredményeiről.

egészségügyHegedűs Zsoltvárólista