Péntek délután szakmai programokkal vette kezdetét a negyedik Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál. A háromnapos rendezvény nyitóeseménye a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi Oktató Központban volt, ahol a víz helyben tartásának fontosságáról és az aszály okozta problémákról beszéltek a meghívott szakemberek.
A rendezvényt Nagyné Törő Krisztina, a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület elnöke nyitotta meg, aki ismertette: a fesztivál célja, hogy a résztvevők tudatosítsák magukban és egymásban a víz fontosságát, valamint azt, hogy mit tehetnek annak megőrzéséért.
Az idei már a negyedik alkalom, hogy megrendezik a fesztivált és a szervezők szerint a pénteki szakmai napon a kerekasztal-beszélgetések lehetőséget teremtenek a tapasztalatok megosztására és a közös gondolkodásra.
Dr. Ferenczi Gábor, a térség országgyűlési képviselője megnyitójában a civil kezdeményezések jelentőségét emelte ki. Úgy fogalmazott, különösen fontos azoknak a munkája, akik saját környezetükben tesznek a víz megtartásáért, hiszen példájukkal másokat is ösztönözhetnek a cselekvésre. A képviselő szerint nem lehet minden esetben az állami beavatkozásra és a nagyobb beruházásokra várni, a személyes felelősségvállalásnak is fontos szerepe van a vízkészletek megőrzésében.
A vízgazdálkodás során azonban a horgászok, a halászok, a környezetvédők és a gazdálkodók szempontjait egyaránt figyelembe kell venni, ha hosszú távon is működőképes megoldásokat szeretnénk találni.
A képviselő a holtágban elszaporodó invazív fajok problémáját is megemlítette, amelyre a halászok hívták fel a figyelmét. Ferenczi szerint az Alföldön élők különösen érzékelik a vízhiány és az aszály következményeit. Az alapvető kérdés az, hogyan lehet megőrizni és visszatartani a rendelkezésre álló vízkészleteket. A vízkészletekkel való gazdálkodást nemzetstratégiai kérdésnek nevezte, amely a mezőgazdaság jövőjét is alapvetően befolyásolja.
Ferenczi arra kérte a jelenlévőket, hogy a jövőben is gyakoroljanak nyomást a politikusokra annak érdekében, hogy a vízgazdálkodás kérdése folyamatosan napirenden maradjon, és komplex megoldások szülessenek.
A megnyitókat követően Halastavak jelene és jövője, valamint Élővizeink. Élő vizeink? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. Még pénteken este 8-kor beszélgetés lesz Magyarország leendő tájgazdálkodásáról, a programok pedig szombaton és vasárnap folytatódnak, ezekről részletesebben itt írtunk.