62 esztendős korában, súlyos betegség után elhunyt Benkő László, a Szeremlei Társaság egykori elnöke, a Németh László Városi Könyvtár rendezvényeinek állandó szereplője, versmondója, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület elnöke, aki számos, a vásárhelyi ételekkel kapcsolatos könyvet írt.
Benkő László, azaz Laci, vagy ahogy az utóbbi időben íróként ismert volt Benkő B. László volt az, aki a vásárhelyi ízes ételek és italok sorát szedte könyvbe, és még tavaly is írt, valamint gyűjtött előfizetőket a háromszáz évnyi vásárhelyi csárdatörténetről szóló, Csárdák, vendégfogadók világa… című könyvéhez, amelyet a hetedik, gasztronómiával foglalkozó kötetének szánt.
László, azaz Laci volt az, aki Fülöpné Rákos Évával közösen a motorja volt a vásárhelyi ő-ző nyelvjárás megőrzésének, és együtt szorgalmazták, hogy az kerüljön be a megyei értéktárba.
Ő volt az, aki a főzőversenyek és fánkmustrák állandó zsűritagjaként az igazi vásárhelyi ízeket kereste, lokálpatriótaként.
További terveit már nem tudja megvalósítani. Húsvétkor agyvérzést kapott, kórházba került, és tegnap végleg eltávozott közülünk.
A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület hamarosan emlékesttel búcsúzik elnökétől.