A Tisza Párt kifizeti a Kölcsey Gimnáziumból kirúgott tanárok perköltségét

A Fővárosi Ítélőtábla döntése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a négy pedagógus nemhogy kártérítést nem kap, hanem nekik kell az ötmilliós perköltséget is kifizetni.

A Tisza Párt felajánlja a Kölcsey Gimnázium eltávolított tanárainak, hogy átvállalja azt a majd ötmillió forint perköltséget, amit a másodfokú ítélet után kell fizetniük, jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter. A pénzt a párt Ludas Matyi Alapjából veszik ki, ahová az EP-képviselőik minden hónapban fejenként félmillió forintot fizetnek be, míg Magyar Pénter fizetésének a felét, 1,6 millió forintot.

Ötből négy tanár azonnali hatályú elbocsátását is rendben lévőnek találta a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárainak ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, és megváltoztatta így az elsőfokú ítéletet, amelyben az eljáró bíróság a tanároknak adott igazat, végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezte a Belső-Pesti Tankerületi Központot.

A Fővárosi Ítélőtábla döntése a tanárokat képviselő Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy a négy pedagógus nemhogy kártérítést nem kap, hanem neki kell az ötmilliós perköltséget is kifizetni. Ezért a kollégáik sztrájkjogáért, magasabb bérért és a közoktatás megújításáért polgári engedetlenséget vállaló tanárok úgy döntöttek: a Kúriához fordulnak a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, a Tanítanék Mozgalom pedig gyűjtést indított a pereskedés költségeinek összegyűjtésére.

Törley Katalint, Sallai Katalint, Palya Tamást, Ocskó Emesét és Molnár Barbarát azért bocsátotta el a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A tanárok a közalkalmazotti jogviszonyuk jogellenes megszüntetése és az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése miatt indítottak pert a tankerület ellen, hivatkozva a véleménynyilvánítás szabadságára.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!