A KDNP-ből kilépett volt miniszteri biztos feljelentette Semjén Zsoltot

Magánindítványt terjesztettem be nagy nyilvánosság előtt aljas indokból elkövetett becsületsértés vétsége miatt – jelentette be rövid videójában a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előtt Gaal Gergely, a KDNP egykori országos elnökségi tagja, korábbi országgyűlési képviselő.

Gaal elmondása szerint a feljelentés előzménye, hogy június 25-én az egyik híradóban játszották be azt az idézetet, amit vele kapcsolatban mondott a KDNP elnöke. – Nem kell a választásig, vagy kormányváltásra várni ahhoz, hogy az igazság kiderüljön – fogalmazott.

A 24.hu birtokába került beadvány szerint Semjén egy tévés nyilatkozatban beszélt úgy Gaal távozásáról, mintha valójában őt el kellett volna eltávolítani a kereszténydemokraták közül valamilyen „csalárd, tisztességtelen cselekedet” miatt.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!