sajatbanner

74 embert értek tetten tegnap bűncselekmény elkövetése közben

A rendőrök összesen 224 személyt fogtak el, közülük 60 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

Magyarország területén szeptember 26-án 0 óra és 24 óra között a rendőrök 45 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben kettő ember vesztette életét, 6 súlyos és 37 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 224 személyt fogott el, közülük 60 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 263 embert állítottak elő, köztük 105 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további öt személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 87 esetben történt.

riporter

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!