Zászlóforgatókkal nyitották meg Szent István király ünnepét és a Borfesztivált – videóval
A kulturált, kismértékű borfogyasztás örömeivel szeretnénk megismertetni a vásárhelyieket és az ide látogató vendégeket – mondta Márki-Zay Péter polgármester ma délután, a Szent István király ünnepéhez kapcsolódó XIX. Borfesztivál augusztus 20-áig tartó ünnepségsorozat megnyitóján.
A programsorozat délután 5-kor a Kossuth téren kezdődött, ahol a Himnusz elhangzása után az Európai Unió, Magyarország és Hódmezővásárhely zászlaját a Hagyományőrző Pálffy Huszár Egyesület tagjai vonták fel. A borlovagokat, a városvezetést, a közgyűlés tagjait és az érdeklődők menetét a Pavane Történelmi Táncegyüttes és Zászlóforgató Csoport vezette a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti kisszínpadhoz.
A látványos zászlóforgatásra azok is felfigyeltek, akik a Kossuth téri, vagy a sétálóutcára kihelyezett sörpadoknál már a kulináris élvezeteknek hódoltak. A zászlóforgatók nemcsak út közben, hanem a BFMK előtt is megismételték rövid, látványos zászlódobálással színesített produkciójukat.
– Tizenkilencedik alkalommal nyitjuk meg a borfesztivált úgy, hogy Vásárhely nem borvidék. Ez a hátrány lehet az előnyünk is, hiszen nem vagyunk elfogultak: Magyarország összes borvidékét egyformán tiszteljük – emelte ki megnyitójában Márki-Zay Péter polgármester. Hozzátette: holnap a zsűri kiválasztja a város borát, amellyel egy éven át megajándékozzák Vásárhely vendégeit. Kiemelte, hogy a kulturált, kismértékű borfogyasztásnak nemcsak pozitív élettani hatása van, hanem közben barátokat és társaságot is szerzünk, jó beszélgetések születnek.
Bánya Ildikó Mária, az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje Dél-alföldi Régiójának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a lovagrend ápolja a történelmi és szőlészeti hagyományokat, és az ökumenizmus szellemében karitatív tevékenységet folytatva segíti a rászorulókat.
– Borlovagrendünk alapvető célkitűzése, hogy a legszebb lovagi erények felélesztése mellett a bor közösségteremtő és szakrális jellegének tiszteletét hirdessük. Hisszük, hogy a bor nemcsak nemes ital, hanem híd múlt és jövő, ember és ember között. A mai fesztiválon mindannyian részei vagyunk egy élő örökségnek. Amikor a poharunkba töltjük a helyi és távoli borvidékek nemes nedűit, nemcsak ízeket kóstolunk, hanem történeteket, munkát, szorgalmat és hitet. Minden kortyban ott rejlik a természet ajándéka, az emberi kitartás, valamint kultúránk gyökerei. Köszönet illeti mindazokat – szervezőket, termelőket, vendéglátókat és támogatókat –, akik munkájukkal és szívükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az ünnep évről évre gazdagabb és értékesebb legyen – mondta.
A rendezvényen részt vett a tavaly alakult, Kormosné Várkonyi Zsuzsanna vezette Bor és Napfény Női Borklub is.
A borfesztivál este 19 órakor közéleti beszélgetéssel folytatódik a Kossuth téri nagyszínpadon, ahol Márki-Zay Péter Bod Péter Ákos közgazdásszal, politikussal beszélget. Este 21 órakor ugyanitt kezdődik a Geszti-koncert. A Borfesztivál részletes programja a rendezvény plakátján olvasható:


Hozzászólások lezárva.