Zárt körben tart stratégiai ülést a Fidesz- és a KDNP-frakció

Szerdán és csütörtökön Balatonfüreden ülésezik a Fidesz és a KDNP frakciója.

Első nap hagyományosan Orbán Viktor kormányfő zárt körben ad helyzetértékelést, majd a döntésekről Kocsis Máté, a Fidesz, illetve Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője számol be a közvéleménynek. (A Magyar Nemzet cikkének megjelenése után Facebook-oldalán azt írta, hogy a legfontosabb döntésekől a Fidesz-frakció és a Fidesz Press folyamatosan beszámol. Szerinte a helyzetértékelés mellett a 3 százalékos otthonteremtési hitel és a fellépés a Tisza-adó ellen lesz a téma.)

A miniszterelnök július 26-án Tusnádfürdőn, majd nemrég, idén először Kötcsén is nyilvánosan elemezte a politikai helyzetet, ám ezúttal ismét zárt körben beszél majd arról a stratégiáról, amellyel a kormánypártok a 2026-os választásra készülnek.

A tavaszi ülésszak előtt is Balatonfüreden tartották a kihelyezett frakcióülést. A helyszínt, a Hotel Füredet kordonokkal, rendőrökkel, biztonsági őrökkel védték. Akkor helyi civilek tiltakozó akcióval várták a képviselőket, azóta viszont az is kiderült, hogy a Tisza Párt új alelnöke, Forsthoffer Ágnes is balatonfüredi.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!