Vitézy Dávid szerint „arcátlan választási show” volt Lázár János tanévnyitó tájékoztatója
A volt közlekedési államtitkár szerint az építési és közlekedési miniszter olyan vasútfejlesztési projektet ígérget az elkövetkezendő évekre, amelyeket korábban ő maga állított le.
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn egy sajtótájékoztatóval indította a tanévet Hegyi Zsolt MÁV-vezérrel karöltve. Lázár többek között arról panaszkodott, hogy aránytalanul sok kritika érte a vállalatcsoportot az elmúlt hónapokban, pedig ezalatt megtörtént a kimozdulás a MÁV esetében – mondta.
Az ATV beszámolója szerint a miniszter arról is beszélt, hogy jelenleg a rendszerváltás legnagyobb mozdonycsere programja zajlik, amelyet a MÁV részben saját forrásból, részben egy magyar bankcsoport hiteléből valósít meg, valamint elbírálás alatt van az Európai Fejlesztési Bankhoz beadott egymilliárd eurós hitelkérelem is, erről az ősz folyamán születhet döntés.
Lázár kiemelte, hogy egyéves előkészítés után szeptember közepén elindul majd az M1-es autópálya szélesítése, ezek után kétszer három sáv lesz, de a 800 milliárdos beruházás befejezésére 2029-ig vélhetően várni kell.
Bejelentette azt is, hogy kezdeményezte Orbán Viktor miniszterelnöknél és a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, hogy az önkormányzatok közútfejlesztés, -karbantartás esetén a befizetett szolidaritási adó legalább 20 százalékát leírhassák, ami szerinte azt jelentené, hogy több száz milliárd forint maradna meg helyben erre a célra.
Egészen arcátlan választási show volt, amit Lázár János ma előadott
– jelentette ki a Magyar Hangnak adott tájékoztató után Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, fővárosi képviselő. Szerinte Lázár olyan járműbeszerzést és vasútfejlesztést ígért a következő két évre, amelyeket ő maga állított le az elmúlt három évben. Vitézy szerint ebben az időszakban csak romlott a MÁV állapota, nem történtek új járműbeszerzések, romlott a pályák állapota és leálltak a beruházások.
Mindent látok, csak azt nem, hogy a MÁV jobb helyzetben lenne, mint 2022-ben volt, és semmilyen mérhető adat szerint nincs ez így. A helyzet csak romlott, és ennek az első számú felelőse Lázár János
– fogalmazott a lapnak Vitézy Dávid.

Hozzászólások lezárva.