Visszatér a Norvég Civil Alap Magyarországra

Újra lesz Norvég Civil Alap Magyarországon. A támogatók bejelentették a hazai lebonyolítót: ez az Ökotárs, az Autonómia és a Kárpátok Alapítvány.

Három ország, Norvégia, Izland és Lichtenstein egy uniós együttműködés keretében közös alapot hozott létre a 2004-ben és utána csatlakozó EU-tagállamok támogatására. Ennek az alapnak egy részét közvetlenül az érintett országok civil társadalmának a megerősítésére fordítják.

Ennek ment neki miniszterként Lázár János még 2014-ben és különböző hatóságokat kezdett ráküldeni civil szervezetekre, elsőként az Ökotárs Alapítványra, amely a norvég civil alap támogatásainak elosztását kezelte akkor is. A kormány szerint a kijelölt civilek nem kezelték jól a pénzt, valamint azt kormányellenes belpolitikai műveletek finanszírozására költötték civil dolgok helyett. Végül a magyar kormány inkább lemondott 77 milliárd forintról, mert 4 milliárd felhasználásáról nem dönthetett volna.

Később a Városi Civil Alap pályázata váltotta fel a norvég alapot, amellyel rendszeres kitömnek Fidesz-közeli szervezeteket. Idén a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület és a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány kapott 10, illetve 6 millió forintot, valamint a Hód Úszó Sportegyesület 3 milliót.

Most az Ökotárs azt közölte, a program 2031-ig 20 millió euróval fogja támogatni a hazai civil társadalmat. Jelenleg az előkészületek zajlanak és azt ígérik, minden fontos fejleményről időben tájékoztatást adnak és ha minden a tervek szerint halad, 2026 elejére már pályázati kiírásokkal jelentkeznek.

A hazai civil társadalomnak óriási szüksége van ezekre, hogy segítő munkájukat végezhessék, sokszor olyan problémákat kezelve, amikre az állam nem költ, pedig kötelessége lenne. Magyarország és az itt élő emberek javát szolgáljuk, ezek a források az ő érdekükben kerülnek felhasználásra

– írta az Ökotárs Alapítvány.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!