Vásárhelyre jön a Diósgyőr
Élő adásban, hétfőn az M4 Sporton kisorsolták a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. Hódmezővásárhelyre a DVTK érkezik.
Összesen tizenegy megyei osztályú csapat érte meg a harmadik fordulót, és azt már a sorsolás után biztosan tudjuk, hogy a negyedik fordulóban is lesz negyedosztályú csapat, hiszen a Sárvárt összesorsolták a Pilissel. Nagy rangadók nem lesznek, de érdekesnek tűnik a Vasas-Puskás Akadémia, illetve a lila rangadó, ahol a tavaly még NB I-es Kecskemét fogadja az Újpestet.
Az NB III-as HFC az NB I-es Diósgyőrt fogadhatja, ahová éppen most nyáron igazolt a vásárhelyi Kecskés Ákos. A tét a legjobb 32 csapat közé kerülés, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
A DVTK honlapján megjegyzik, a Diósgyőr és a Hódmezővásárhely még soha nem találkozott a Magyar Kupában, ellenben a másodosztályben többször is összefutottak.
A forduló mérkőzéseit szeptember 13-14-én rendezik.

Hozzászólások lezárva.