Vásárhely Anno: hetvenmillióba került a susáni templom orgonája

Száz évvel ezelőtt a susáni hívek elhatározták, hogy orgonával szerelik fel a susáni református templomot, miután a harangok már a toronyba kerültek.
A Vásárhelyi Reggeli Újság korabeli tudósítása szerint az orgonavásárlás szándékán felbuzdulva a hívek tárgyalásokba bocsátkoztak egy budapesti céggel, amely 60–70 millió koronás ajánlatot adott nekik egy jobb orgonára. A presbiteri ülés is tárgyalta az ügyet, és határozott arról, hogy támogatják a kezdeményezést.
Orgonabizottságot alakítottak, amely nagyszabású akciót indított a szükséges összeg megszerzése érdekében. Olyannyira, hogy egész napos (jótékonysági) ünnepségsorozatot rendeztek a Városkertben – a délelőtti istentiszteletet követően –, ahol zsákbafutással, lepényevéssel, amerikai árveréssel, tombolajátékkal és sok egyébbel szórakoztatták a közönséget, ezzel is közvetve növelve az orgonaalapot.
„Hisszük, hogy Susán lelkes népe, de a város egész közönsége is kitesz magáért, s az ünnepségeket olyan erkölcsi és anyagi haszonnal zárják le, amelynek révén rövid időn belül – a harangok után – az orgona is megszólal a susáni templomban, Isten dicsőségére” – bizakodott a lap névtelen munkatársa.
Hozzászólások lezárva.