Máris lehet jelentkezni Vásárhelyi Ízök Fesztiváljára
A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ melletti almáskertben rendezik meg szeptember 13-án a XIII. Vásárhelyi Ízök Fesztiválját, melyre máris lehet jelentkezni. Pásztorételeket lehet majd főzni. A főzni, sütni szándékozók jelentkezését szeptember 11-ig várják, aki a kísérő programokban szeretne részt venni, azt pedig augusztus 8-ig. Részletek lejjebb.
A fesztivál célja a hódmezővásárhelyi és környéki főzés, sütés hagyományainak felkutatása és a mai igényekhez igazodó alkalmazása, illetve olyan, akár új ételek megismerése, melyek gyökere a vásárhelyi régióra jellemzőek. A napjainkban lendületesen fejlődő falusi és városi turizmus gasztronómiai irányú fejlesztése, a térség vendéglátó helyeinek kiváló vendégcsalogató kínálatának bővítése, a térségi ételek, ételsorok kialakításának lehetősége, térségi gasztronómiai kiadványok kiadása. Valamint a városunkra jellemző egyedi, speciális tárgyak, szokások, emlékek, személyek, művek felkutatása, bemutatása, vagyis mindent, ami vásárhelyi, vagyis „Vásárhelyikum”.
Az ételkészítésre szeptember 11-ig, csapattal lehet nevezni (a csapat és a csapatkapitány, azaz Ínymester nevének megadásával), vagy egyénileg, az elérhetőségek, és az étel elnevezésének megadásával, Csáki Zsolt gasztro-szervezőnél a hod.gasztrolovag@gmail.com elektronikus levélcímen (levél tárgya: VIF 2025), vagy aláírva személyesen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ információs pultjánál. Egy csapat több kategóriában, illetve egy kategórián belül több étellel is nevezhet.

Az idén is több kategóriában lehet nevezni: a Vásárhelyi értéktárban (Táskaleves, Hideg disznópaprikás, dörölye, tarhonya, túrós lepény, főtt perec), illetve készülhetnek Pásztorételek ((pörkölt, paprikás, gulyás, tokány, vetrece, lebbencs, tarhonya), vagy Egyéb Ízök (levesek, előételek, egytálételek, sütemények, vagy amit még ott szeretnének látni). És várják a nevezőket a Vásárhely Ifjú Séfei (VIS) versenyre, ahol olyan csapatok jelentkezését várják, ahol a főzők még kiskorúak. Itt két korosztály is lesz: 14-18 év közötti versenyzők (Ifi Séfek), illetve a 14 év alatti versenyzők (Mini Séfek).
A szervezők minden ifjú csapatban kérnek egy felnőtt csapatkapitányt, aki felügyeli és koordinálja a csapat munkáját. A csapat feladata, hogy a kategóriákon belül egy, vagy több étel megalkotása. A kóstolás során a zsűri a felnőtt csapatoktól külön bírálja el őket.
Nevezni saját alapanyaggal lehet, asztalról, székekről, sátorról, a főzéshez szükséges tűzről, ivóvíz minőségű főzővízről a csapatoknak kell gondoskodnia. Minden csapatnak 1 garnitúra sörpad-készletet a szervezők biztosítanak. Nevezési díj nincs. A levesek és az egytálételek kategóriában az elkészítés a helyszínen történik (indokolt esetben eltérési lehetőség), míg a sütemény kategóriában, amennyiben nincs lehetősége a helyszínen megsütni az ételt, úgy a kóstolásra, fogyasztásra szánt kész mennyiséget otthonról is elhozhatják a csapatok. A hideg paprikást természetesen készen kell hozni a nevezésre.
Az ételeket csak a saját csapat fogyasztására lehet elkészíteni. A csapat létszáma nincs korlátozva. Az ételeket minimum 5 tagú szak-zsűri értékeli és a legjobb ízöket díjakkal jutalmazzák. Az idei évben is kihirdetik „Vásárhelyikum” minősítések. Az elbírálás során figyelembe veszi a zsűri az étel ismeretét, a csapat egységességét, az alapanyagok megválogatását, az elkészítés módját és minőségét, az ételek ízét, harmóniáját, küllemét, a tálalást.
Aki NEM a főzőversenyre, hanem azt azt kísérők programokra szeretne fellépőként jelentkezni, az legkésőbb holnap, azaz augusztus 8-ig megteheti a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, az alábbi plakáton olvasható módon.

Hozzászólások lezárva.