Vádat emeltek a doktornő ellen

Negyvenezer forintért adott igazolást Covid-oltásról, pedig be sem adta a vakcinát. Járművezetésre alkalmas igazolást is kiállított vizsgálat nélkül, a díjat azonban beszedte. Most vádat emeltek ellene.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy doktornő ellen, aki pénzért, a Covid–19 elleni vakcina beadása nélkül igazolta az oltás felvételét, emellett több személyt is úgy nyilvánított járművezetésre alkalmasnak, hogy meg sem vizsgálta őket.

A vádirat szerint a doktornő egy Bács-Kiskun vármegyei községben dolgozott háziorvosként. Egyik férfi páciense – az ügy másodrendű vádlottja – megtudta, hogy a doktornő anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó a koronavírus elleni védőoltás beadása nélkül igazolni az oltás felvételét. A férfi ezt az információt megosztotta a feleségével és egy baráti párral is. A pár úgy döntött, hogy nemcsak maguknak, hanem gyermekeiknek is ilyen módon szereznek védettségi igazolványt.

A másodrendű vádlott 2021. szeptember 6-án elment a doktornőhöz, aki közölte vele, hogy a gyermekeknek ingyen, a felnőtteknek pedig fejenként 40 ezer forintért, a vakcina beadása nélkül igazolja a Covid–19 elleni védőoltás felvételét. A felnőttek elfogadták a feltételeket, a kért pénzt a másodrendű vádlott át is adta a doktornőnek, aki az EESZT rendszerben valótlanul rögzítette az oltások beadásának tényét és adatait.

A doktornő emellett 2022. február 1. és 2022. július 15. között öt páciensét is úgy nyilvánította járművezetésre alkalmasnak, hogy meg sem vizsgálta őket, az orvosi vizsgálat díját azonban jogosulatlanul beszedte.

A nyomozás lezárásaként a főügyészség hat személlyel szemben emelt vádat, míg négy gyanúsított esetében feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott. A főügyészség a doktornőt 9 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és 4 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!