Újabb interjút adott a honvédség korábbi arca, állítása szerint a honvédelmi miniszter ajánlatokat tett, hogy lebeszélje a nyilatkozatról
Miután Szalay-Bobrovniczky Kristóf „valamilyen fura módon” megtudta, hogy Pálinkás Szilveszter százados interjút akar adni a Telexnek, több ajánlatot is tett neki, hogy megpróbálja lebeszélni erről. Minderről Pálinkás Szilveszter százados számolt be a Telexnek a kedd délelőtt megjelent interjúban.
„Az első ajánlat az az volt, hogy mi lenne, ha nem mennék el nyilatkozni, és cserébe elmehetnék New Yorkba egy 4 éves katonai beosztásba. A második ajánlat az az volt, hogy létrehozhatunk nekem egy katonai szervezetet, aminek lehetek a parancsnoka.
A harmadik az még abszurdabb volt az előző kettőnél, az pedig az volt, hogyha élveztem a filmes úgymond katonai munkámat, akkor foglalkozhatok a jövőben filmekkel is
– nyilatkozta a Telexnek Pálinkás Szilveszter százados.
Elmondása szerint ez volt az a pont, ahol a százados azt érezte, a teljes szakmaiságot maguk mögött hagyták, és ha a Honvédelmi Minisztériumban ez így működik, akkor ez lehet a kormány más részeinél is ez a gyakorlat. Az ajánlatokat abszurdnak tartotta, és ezek miatt még jobban kiábrándult a rendszerből. Az interjú alapján ott helyben nem mondott nemet, ez a későbbi nyilatkozataiból válhatott világossá a miniszter számára.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a csütörtöki interjú előtt egy nappal, szerda reggel 8-ra kérette az irodájába, a megbeszélésen ott volt Zákány Péter dandártábornok is. A százados azt nem tudja, hogy a miniszter honnan értesülhetett arról, hogy ő interjút akar adni. Pálinkás a megbeszélésen azt érezte a miniszteren, hogy fél, hogy kiderülhetnek olyan dolgok, amik rossz fényt vetnek rá és a minisztériumára. Fenyegetés nem hangzott el.
Pálinkás Szilveszter csütörtökön arra számított, hogy fegyelmit indítanak majd ellene, eddig ilyennel nem keresték meg a felettesei, de arra számít, hogy a héten ez bekövetkezik. Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel nem kommunikált, illetve egyik párt sem próbált kapcsolatba lépni vele. Magyar Péter azóta viszont arról posztolt, vasárnap összefutott Pálinkás Szilveszterrel, és tudtak váltani pár szót.
A vele szemben megfogalmazott kritikákra azt mondta, „úgy gondolom, hogy hazugságot elárulni, az nem bűn”.
A csütörtöki interjú egyik legérdekesebb részére, Orbán Gáspárra és a csádi misszióra is visszatértek. Pálinkás százados a múlt héten arról beszélt, hogy Orbán Gáspár isteni sugallatra kezdett a tervezésbe, és a misszió során ötven százalékos „harcértékvesztéssel” számolt.
Pálinkás százados megerősítette, hogy ez a beszélgetés elhangzott közte és Orbán Gáspár között, és ezt tudja majd bizonyítani, ha szükség volna erre. A miniszter és a vezérkari főnök is azt kommunikálta ezzel szemben, hogy nincs semmilyen csádi misszió, magyar katonák nem mennek Csádba, Pálinkás ugyanakkor nem zárja ki, hogy más is előáll majd részletekkel.
Pálinkás Szilveszter százados múlt csütörtökön adott interjút a Telexnek, amelyben a honvédelmi miniszterről, a fegyveres erők és az állomány helyzetéről, a politikai behatásokról és Orbán Gáspár csádi missziójáról beszélt. Az interjút már majd’ kétmillióan látták.

Hozzászólások lezárva.