Új bölcsődei támogatás indul a rászoruló vásárhelyi családoknak
Szent Ferenc Bölcsődei Támogatás néven új szociális programot indít az önkormányzat, amely a bölcsődei ellátást igénybe vevő, rászoruló családok számára nyújt anyagi segítséget. A pályázatokat január 20-tól folyamatosan lehet benyújtani.
Január 1-jétől a Hódmezővásárhelyi Egyesített Bölcsőde szolgáltatási díja 600 forint naponta, ami egységes, új összegként lépett életbe az önkormányzati rendelet szerint. Ez a változás a működési költségek és a szakmai feltételek biztosítása miatt történt, ám sok család számára komolyabb anyagi terhet jelenthet.
Ennek kompenzálásra döntött úgy még novemberben a közgyűlés, hogy új szociális támogatási programot vezet be a bölcsődei ellátást igénybe vevő családok számára. A Szent Ferenc Bölcsődei Támogatás célja, hogy enyhítse azoknak a szülőknek a terheit, akik számára a bölcsődei gondozási díj komoly anyagi megterhelést jelent, ugyanakkor fontos számukra, hogy gyermekük intézményi ellátásban részesüljön.
A program elsősorban azokat a családokat célozza, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 120 ezer forintot. Számukra lehetőség nyílik arra, hogy pályázat útján vissza nem térítendő támogatást kapjanak a bölcsődei gondozási díjhoz kapcsolódó többletköltségek kompenzálására. A támogatás mértéke napi 290 forint, amelyet az önkormányzat utólag térít vissza, a már befizetett díjak alapján.
A támogatás azokra a hónapokra jár, amikor a gyermek ténylegesen részt vett a bölcsődei ellátásban, és a szülő a gondozási díjat igazoltan megfizette. A pályázat határozatlan időre szól, így a kérelmeket nem egyetlen időszakban, hanem folyamatosan lehet benyújtani. Az első pályázatok leadására január 20-tól van lehetőség, az első kifizetések pedig február 15-ig várhatók.
A közgyűlés által elfogadott előterjesztés szerint a támogatás nem kizárólag a jövedelmi határ alatt élők számára elérhető, hanem egyedi, rendkívüli élethelyzetekben azok a családok is pályázhatnak, akiknek az egy főre jutó jövedelme meghaladja a 120 ezer forintot, de magas kiadások vagy más körülmények miatt mégis indokolt számukra az önkormányzati segítség.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani, a döntést a Szociális és Egészségügyi Bizottság hozza meg legkésőbb harminc napon belül. Az önkormányzat célja a programmal az, hogy a bölcsődei ellátás a nehezebb anyagi helyzetben lévő családok számára is elérhető maradjon, és senki ne kényszerüljön lemondani a korai gyermekgondozásról anyagi okok miatt.
A kitöltött dokumentumokat postai úton a Polgármesteri Hivatalnak kell címezni: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.) Lakosságszolgálati Iroda Népjóléti Csoport (Fsz. 27.), illetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Földszint 13/A) is be lehet adni.

Hozzászólások lezárva.