Úgy volt, hogy vasárnap kinyit a Keleti pályaudvar, aztán mégsem nyitott ki

Hegyi Zsolt vezérigazgató azt mondta, aktuális információi szerint napközben meg fogják nyitni az augusztus 25. óta felújítás alatt álló állomást a vonatforgalom számára.

Szombaton éjszaka a MÁV-csoport még azt írta a Keleti pályaudvarról, hogy a műszaki felújítás végeztével vasárnaptól „visszatér a megszokott élet a történelmi főépület csarnokába és peronjaira”. Ehhez képest vasárnap hajnalban a MÁV vezérigazgatója már arról posztolt, hogy bár valóban végeztek a felújítási munkálatokkal, a Keletit egyelőre mégsem tudták megnyitni.

Valamikor a hajnali órákban olyan hiba keletkezett, köszönhetően annak, hogy az állomás áramtalanítva volt egy hónapig, hogy az áram visszakapcsolásakor biztosító berendezési zavart tapasztaltak

– jelentette ki Hegyi Zsolt, aki szerint „nem elfogadható”, hogy a tervezett nyitás előtt pár órával derül fény egy ilyen hibára.

Elmondása szerint az Országos Haváriaközpont az utóbbi órákban azon dolgozott, „hogy rendelkezésre álljanak a pótlóbuszok, pótlóbuszvezetők, mozdonyvezetők, és azok a technikai körülmények, amelyek a szomszéd állomástól a vonatok megfordítását lehetővé teszik”. A pótlóbuszok a Kerepesi úti oldalról indulnak, a MÁV munkatársai a Keleti bejáratainál segítenek útba igazítani az eltévedt utasokat.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!