Trump támadott, Irán válaszolt

Trump elnök vasárnap „sikernek” nyilvánította az akciót, amely során az Egyesült Államok három nukleáris létesítményt vett célba. Az amerikai támadás óta először szólalt meg Ali Hámenei ajatollah, aki szerint „a büntetés folytatódik” Izrael ellen. Az olaj ára már emelkedik.
„Sikernek” nyilvánította Donald Trump az akciót, a mélyen a föld alatt lévő fordói, valamint az iszfaháni és natanzi nukleáris objektumok az amerikai elnök szerint megsemmisültek, Irán szerint a károk nem olyan súlyosak.
Az amerikai támadás óta először szólalt meg Ali Hámenei ajatollah. Az iráni legfelsőbb vezető az X-re posztolt egy képet, amin egy rakéták által lőtt Dávid-csillagos koponya látható, felhőkarcolók között.
A kép mellé azt írta: „A büntetés folytatódik. A cionista ellenség nagy hibát és nagy bűnt követett el. Meg kell büntetni, és meg is lesz büntetve. Éppen ebben a pillanatban büntetik meg.”
Félő, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, ezzel leállítaná az olajexportot a térségből. Az olajár mindenesetre már most elkezdett emelkedni.
A magyarországi benzinkutakra is gyorsan begyűrűzött a konfliktus hatása, szombaton 8 forinttal nőtt a 95-ös benzin és 9 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi ára, egy nappal a benzin 4 és a gázolaj 9 forintos drágulása után.
A holtankoljak.hu szerint kedden tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin esetében bruttó 2 forinttal emelkedik a nagykereskedelmi ár, míg a gázolajnál ez bruttó 9 forint. Így a gázolaj esetében a kiskereskedelmi ár biztosan 600 forint fölé emelkedik, ugyanis ma már a gázolaj átlagára 600 forint literenként. A benzin mai (2025.06.23) átlagára 599 forint a hazai kutakon.
Hozzászólások lezárva.