Trükkös brifkótolvajt fogtak a rendőrök

Önjelölt munkatárs sétált be egy szegedi bisztróba: alkoholt pakolt a táskájába, pénztárcát csent, majd a takarítónőnek lazán azt mondta, hogy ő is ott dolgozik. A rendőrök viszont gyorsan kiderítették, ki is a „csapat új tagja”.

Reggel az étterem dolgozói rutinosan munkába álltak, majd sóbálvánnyá váltak, amikor kiderült: köddé vált a váltópénzt tartalmazó tárca. A biztonsági kamerák felvételei hamar elárulták, ki a tettes: egy férfi sétált be jóval nyitás előtt a gazdasági bejáraton át, magabiztosan, mintha csak dolgozni járna oda. Először az öltözőben kotorászott, majd az irodában nyitogatta a fiókokat, de nem vitt el semmit. Sokkal jobban izgatta a polcon sorakozó rövidital és spanyol bor, amelyet gondosan bepakolt a táskájába, mintha csak egy bevásárlólista alapján válogatna.

Aztán jött a nagyjelenet: összefutott a takarítónővel, aki persze meg is kérdezte, mit keres ott. A férfi szemrebbenés nélkül kijelentette: „Kolléga vagyok” – olyan magabiztosan állította, hogy talán még ő maga is elhitte egy pillanatra. Bemutatkozott a takarítónőnek, mondta, hogy csak körbenéz, majd angolosan távozott a pultban lévő brifkóval és a benne lévő pénzzel.

A sztori vége a tolvaj számára nem lett happy end. A szegedi rendőrök gyorsan a férfi nyomára bukkantak, és kiderült, hogy a „kolléga” nemcsak italban és váltópénzben, hanem „füstös inspirációban” is utazott a reggeli incidens során: a vizeletében ugyanis THC-t találtak, ami kábítószernek minősül.

Hozzászólások lezárva.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!